Főnix

Főnix

46.rèsz:Rejtett árnyak

A kocsi halk morajlása mellett Főnix szíve vadul dobog, minden pillanatban úgy érzi, kiugrik a helyéről. Nem érti, miért van Albatrosz mellett. A sötét út, a fák árnyai, és a csend feszültséggel telnek meg.

FŐNIX:– Miért vagyok itt?

ALBATROSZ:– Csak láttam, hogy nem szereted a puccos partikat.

FŐNIX:– Ez igaz, nem szeretem… de miért viselkedtél furcsán, amikor Mert beszélgetett velem?

ALBATROSZ:– Én… nem viselkedtem furcsán.Főnix sóhajt, még mindig nem érti, mi zajlik körülötte.

A kocsi megáll, és ők ketten kiszállnak. A kunyhó az erdő mélyén áll, lágy fény szűrődik ki az ablakok mögül. A levegő hűvös, de a köztük lévő feszültség forró.

Belépnek a kunyhóba, és a beszélgetés folytatódik. Mindketten próbálnak visszafogni valamit, amit egyikük sem mer kimondani: a szerelmet, amit éreznek.

FŐNIX:– Nem értem, miért vagy így… mintha… valami titkod lenne.

ALBATROSZ:– Csak… nem akarom, hogy bárki más is… közel kerüljön hozzád.Főnix szeme elkerekedik, a hangja egy kicsit megremeg.

FŐNIX:– És miért érdekel téged, hogy kivel beszèlek?

ALBATROSZ:– Mert… csak te számítasz, Főnix. Senki más.Főnix szinte elakad, a levegő vibrál körülöttük. Egy pillanatig hallani lehet a szívük dobbanását, a fa padló alatt súroló lépteket, a kandalló halk pattogását.

Albatrosz lassan közelebb lép. Főnix hátrálna, de a fal van mögötte. A levegő sűrű, a szemük találkozik, és mindketten érzik: a világ körülöttük megszűnt.

ALBATROSZ:– Ne fuss… maradj itt velem egy pillanatra.Főnix halkan sóhajt, szinte hangtalanul, de a szívében tombol a bizonytalanság és a várakozás.

Albatrosz előrelép, arca közel a Főnixéhez, a pillanat vibrál a feszültségtől.És akkor történik: a csók. Nem lassú, nem óvatos, hanem intenzív, váratlan, mégis gyengéd. Albatrosz megfogja Főnix állát, enyhén hajlítja, hogy a szeme mindig a szeme legyen, és hirtelen, de pontosan, a vágy és a féltékenység összes érzelmével megcsókolja.

Főnix először megrezzen, majd a pillanat szenvedélye magával ragadja. A tér körülöttük teljesen eltűnik, csak a csók létezik, a levegő vibrál, a szívek vadul vernek, a légzés felgyorsul.Amikor elengedik egymást, mindketten zihálnak.

Főnix szeme tágra nyílik, a szívében pezseg a meglepetés és az izgalom.

Albatrosz tekintete lágy, de szenvedélyes, és mindketten tudják: valami örökre megváltozott köztük.

Főnix

45.rèsz:A szív felfedezése

A kocsi belsejében csend van, csak az ablakon át suhannak a város fényei. Főnix kezét az ölében tartja, idegesen játszik a piros ruhájával, tekintete az ablakon kószál. Albatrosz a volánnál ül, figyeli minden mozdulatát.

FŐNIX:– Szóval… tényleg nem mondod el, hová viszel?

ALBATROSZ:– Nem. Ha elárulnám, nem lenne izgalmas.Főnix feszülten oldalra fordul.

FŐNIX:– Izgalmas? Nekem most csak ijesztő! Nem tudom, merre vagyunk, és miért pont én vagyok itt!Albatrosz egy félmosollyal válaszol.

ALBATROSZ:– Mert most te vagy az egyetlen, aki számít.Főnix hangosan nevet, de a nevetés inkább feszültségből fakad.

FŐNIX:– Tényleg? Ez most féltékenység? Csak azért, mert valaki meg mert kérni, hogy táncoljak a partin?Albatrosz közelebb hajol, a hangja mély, játékos, de a szeme komoly.

ALBATROSZ:– Igen. Féltékeny vagyok. Mert nem szeretném, ha más közel kerülne hozzád.Főnix felhúzza a szemöldökét.

FŐNIX:– És miért érdekel téged? Nem vagyunk még… semmi.

ALBATROSZ:– Épp ezért. Mert… nem bírom, ha mások… mások mosolyognak rád.Főnix kissé hátradől, de tekintetük találkozik, a levegő szinte vibrál.

FŐNIX:– És hová viszel egyáltalán? Nem mondtad.

ALBATROSZ:– Hamarosan megtudod… De addig is, ne kapkodd a szívverésed.Főnix ingerülten, de játszva.

FŐNIX:– Ne provokálj! Nem tudom, mihez kezdjek veled.

ALBATROSZ:– Pontosan ezért szeretem ezt a helyzetet. És… mert most nem tudsz elmenekülni.

A kocsi csendjét csak a motor zúgása és a köztük feszülő elektromos feszültség töri meg. Főnix szinte érzi, ahogy a szoba körülöttük összeszűkül, minden mozdulat, minden pillantás intenzív, mégis közelebb kerültek egymáshoz.

FŐNIX:– Jó… de ha most itt félek, és… és felháborodok… te is…

ALBATROSZ:– Akkor én is. Pontosan így működik.Főnix csak halk sóhajt hallat, keze ökölbe szorul, miközben próbálja feldolgozni az érzelmek kavalkádját. Nem tudja, hová viszik, de érzi, hogy Albatrosz minden mozdulata irányítja a teret körülötte.

Főnix

44.rèsz:Rejtett vàgy

A cég által rendezett ünnepi partin már szól a zene, a fények aranysárgán csillognak, a stúdió munkatársai koccintanak, nevetnek, táncolnak. Főnix Zeynep mellett áll, a tömeget figyeli, próbálva elterelni a gondolatait Albatroszról… kevés sikerrel.

Ekkor a bejárat felől hirtelen hangos üdvözlések hallatszanak.

MERT:— Testvérem! Végre megérkeztem!Albatrosz egy ritka, őszinte mosollyal fordul felé.

Mert fiatalos, karizmatikus férfi, akinek belépése szinte azonnal energiát visz a térbe. Ölelkeznek, majd Mert körbenéz.

MERT:— Hol vannak a kollégáid? Mutasd már meg, kik dolgoznak veled ebben a híres stúdióban!

Albatrosz éppen válaszolna, amikor Mert tekintete hirtelen megtorpan.Pont Főnixen.

A férfi teljesen ledermed, majd félhangosan, hitetlenkedve megszólal.

MERT:— Testvérem… ki ez a csodálatos nő? A piros ruhában… mintha egy film díszleteiből lépett volna ki.

Albatrosz összehúzott szemmel néz rá, de nyugodt hangon felel.

ALBATROSZ:— Ő? Ő Főnix… a stúdió kozmetikusa.

Mert szeme tovább csillog, miközben Főnix felé pillant.

MERT:— Kozmetikus? Ugyan már… ő egy jelenség.

Albatrosz állkapcsa megfeszül, de csendben marad.

Mert azonban elindul Főnix felé, mintha nem is hallotta volna a finom feszültséget Albatrosz hangjában.

Főnix meglepetten fordul felé, amikor Mert udvarias mosollyal megáll előtte.

MERT:— Jó estét. Én Mert vagyok… a régi barátja Albatrosznak.Tàncolna velem?

Főnix szeme kikerekedik, zavarban összekulcsolja az ujjait.

FŐNIX:— Én… sajnálom… nem érzem jól magam. A fejem kicsit zúg a díjátadótól.

Mert nem erőszakos, csak kedvesen bólint.

MERT:— Értem. Akkor legalább beszélgethetünk? Nem szeretném, ha egy ilyen szép estét egyedül töltenél.

Zeynep távolabbról látja, mosolyog is, de Főnix nem tud oldódni.Nem érti, miért feszül be, de valami… valami nincs rendben benne.

És ekkor…Albatrosz a terem másik végéből figyeli őket.Pontosan úgy, mint amikor valaki Főnixhez túl közel került.A tekintete sötétül, lassan elindul feléjük, megáll Mert és Főnix előtt.Nem mond semmit.Csak kinyújtja a kezét Főnix felé.

A nő felnéz rá… és valami mély, kimondatlan rezgés rántja össze őket.Mert csak figyeli, kíváncsian és kissé értetlenül.Főnix végül lassan Albatrosz kezébe csúsztatja a sajátját.Nincs szó.Nincs magyarázat.Csak a döntés.

Albatrosz egyetlen szót sem mondva indul el kifelé, kézen fogva Főnixet nem gyorsan, nem erőszakosan, hanem… határozott, magabiztos.

A nő követi, szinte ösztönből, mintha a teste előbb döntött volna, mint az agya.Ahogy kilépnek az épületből, az éjszaka csendje körülöleli őket.Elindulnak az erdő felé… ahhoz a kunyhóhoz, amiről senki sem tud csak Albatrosz.

Főnix

43.rèsz: Az èj titka

A taps lecseng, a fények felkapcsolódnak, és a színház hatalmas terme megtelik beszéddel, nevetéssel és izgatott mozgással.

A díjátadó hivatalosan véget ért, de a hangulat még mindig vibrál a levegőben.

Főnix a saját sorában ül, még mindig kissé zaklatottan az előző találkozás miatt. Kezét a combján tartja, és próbál lassan lélegezni. Piros ruhája finoman rásimul, amikor feláll, és a tömeg között elindul kifelé.

Mögötte néhány sorral Albatrosz is feláll. Tekintete egy pillanatra sem veszi le Főnixről. Mintha minden mozdulatát követné,amikor próbálja megérteni, mi zajlik Főnixben.

Zeynep, Főnix gyerekkori barátnője, izgatottan odafut hozzá.

ZEYNEP– Te jó ég, Főnix! Láttad, milyen nagy tapsot kaptunk? A stúdió teljes dicsőségben úszik! Jaj, nézd, még mindig remegsz!

FŐNIX(zavarban, gyorsan elnéz máshová)– Csak… sok volt ez így hirtelen. A fények… a tömeg… minden.

Zeynep összehúzott szemmel néz rá.– A „tömeg”, hm. És véletlenül nem találkoztál valakivel ott elöl… a VIP rész környékén?

Főnix majdnem félrenyel a levegőtől.

FŐNIX– Mi?! Dehogy! Csak… rossz helyre mentem.

Zeynep felnevet, vállon pöccinti.

ZEYNEP– Na persze. Most pedig induljunk, mert a cég partija már elkezdődött. A fiúk előre mentek, és ha késünk, Dinçer megint elkezdi mondani, hogy „a csapat legfontosabb része mindig késik”.

Főnix halvány mosollyal elindul. Ahogy a színház kijárata felé lép, érzi, hogy valaki lassan, kimérten közelít mögötte.Nem kell hátranéznie megérzi Albatroszt.

A férfi léptei nyugodtak, de céltudatosak. Mintha egyetlen célja lenne: nem elveszíteni őt a tömegben.

Amikor Főnix kilép a hűvös esti levegőre, szinte egyszerre érnek az ajtóhoz.

Albatrosz félrehajtja a fejét, és mély, csendes hangon megszólal.

ALBATROSZ:– Remélem, a partin már nem tévedsz el.

Főnix szeme elkerekedik.A szíve kihagy egy ütemet.

FŐNIX:(hebegve)– Én… igyekszem.

ALBATROSZ:(közelebb lép, hogy csak ő hallja)– Jó. Mert ma este még beszélnünk kell.

A nő nagyot nyel, és csak annyit tud mondani.

FŐNIX:– Mi… miért?Albatrosz finoman átfut rajta a tekintetével, de nem ér hozzá.

ALBATROSZ:– Majd a megfelelő pillanatban.Ezzel elsétál mellette magabiztos, csendes erő sugárzik belőle, mint , amikor tudja, hogy Főnix nem tudja kivonni magát a hatása alól.Főnix alig tud megmozdulni, csak nézi, ahogy a férfi a partira tartó tömegbe veszik.

Főnix

42.rèsz:Új lehetőségek

Főnix véletlenül Albatrosz VIP helyére megyA színház félhomályban úszik, a díjátadó előtti percekben mindenki igyekszik elfoglalni a helyét.

A vörös bársonyszékek végtelen sora között Főnix ide-oda pillant, kezében a programfüzetet szorongatja.

FŐNIX:(motyogva)– Oké… bal sor, tizenkettes szék… vagy mégse? Miért kell ennek ennyire sötétnek lennie…?Egy lépést tesz előre, aztán még egyet, végül megáll a VIP rész feliratánál, de nem veszi észre. Belép. A luxusbőr székek között megtorpan, és halkan sóhajt.

FŐNIX– A többiek miért nem tudnak normális fény mellett helyet foglalni? Komolyan…Hátat fordít, hogy megnézze a székszámot – és ekkor valaki egészen közel lép mögé.

Olyan közel, hogy amikor Főnix megfordul, szinte nekimegy a férfinak.

A mozdulat megáll félúton.A levegő megfeszül.

Albatrosz ott áll, karjait lazán összefonva, de arca csupán egy arasznyira van Főnixtől. Tekintete mély és nyugodt, mégis benne rejtőzik a vad, rejtélyes energia – az a fajta, amitől egy pillanatra megáll az ember lélegzete.

Főnix nyakán végigfut a forróság.

ALBATROSZ (lassan, mély hangon):– Tudod, hogy ez a VIP rész, ugye?

Főnix hirtelen hátrálna, de mögötte egy szék, így csak puhán nekidől, megakad.

FŐNIX (zavarban):– Én… én csak… eltűnt a sorom. Mármint… biztos, hogy rossz irányba indultam. Bocsánat, tényleg nem akartam zavarni!

Albatrosz egy fél lépést közelebb lép, mintha direkt csökkentené a távolságot.

ALBATROSZ:– Lehet, hogy a sors küldött ide.

Főnix szeme elkerekedik.

FŐNIX:– Tessék?

ALBATROSZ (kis, sejtelmes mosollyal):– Mert most… úgy tűnik… nem tudsz elmenekülni.A fény megcsillan Főnix piros ruháján, ahogy Albatrosz lassan előrébb hajol nem ér hozzá, mégis olyan, mintha az egész tér körülöttük összeszűkülne.

Főnix ujjai megfeszülnek, kiszárad a szája, a szíve pedig gyorsabban ver.

FŐNIX (rekedten):– Én… tényleg csak eltévedtem.

ALBATROSZ:– Tudom.lassan körbenéz a VIP soron– De ritkán téved el valaki pont az én helyemre.

Főnixnek fogalma sincs, miért érzi azt, hogy ez a férfi ennyire magához vonzza… de a közelség, a hangja, a tekintete mindent megmagyaráz.

FŐNIX:– Most… visszamennék a saját helyemre. Ha… ha megengednéd.

Albatrosz félreáll de úgy, hogy még így is súrolják egymás auráját, ahogy Főnix elhalad mellette.

A nő érzi a férfi testének melegét, még ha nem is ismeri az illatát, még ha sosem érezte eddig – most úgy tűnik, minden érzéke rá fókuszálna.

ALBATROSZ (mögötte halkan):– Találkozunk még ma este.

Főnix nem mer visszanézni.Még csak a gondolata is elég, hogy megremegjen.

Főnix

41.rèsz: Új tekintet, régi árnyék

Sanem délután tapsol egyet az iroda közepén, mindenki felkapja a fejét.

Sanem: – Figyelem mindenki! Nagy hírem van! A stúdiónk elnyerte az Év Fotós Projektje díjat!

A dolgozók felkiáltanak, Melike a recepció mögül hevesen csapkodja a papírokat örömében.

Melike: – Jaj, Sanem asszony, mondtam én, hogy mi vagyunk a legjobbak!

Főnix a sminkasztal mellől felnéz, összerezzen, mert épp egy modell szempilláját festette.

Főnix: – Jaj ne, bocsi! – mondja a modellnek. – Annyira örülök, hogy majdnem lefestettem a szemöldököd is.

A kollégák nevetnek, Albatrosz pedig a kamera mögül csendben figyeli őt.

A pillantása puha, csendes… de nagyon besöprő típus.

Sanem: – A díjátadó holnap este lesz a színházban! Legyünk elegánsak, magabiztosak és… kérlek, senki ne essen hasra!

Mindenki a sminkes Főnixre néz.

Főnix: – Egyszer estem el, na! Egyszer!

Albatrosz mosolyog.

Az öltözőben káosz van. Mindenki ruhákat próbál, cipőket keres, ékszereket válogat.

Melike: – Főnix, mutasd a ruhád! Hadd lássam!

Főnix zavarban: – Még nem tudom… lehet, piros lesz… vagy fekete… vagy semmi… nem, persze, hogy valami!

Sanem: – Lányom, a piros! Minden férfi megfordult utánad benne a múltkor is mikor piros volt rajtad.

Főnix: – Nem fordult meg senki…Ekkor Albatrosz elsétál mögötte.

Albatrosz halkan: – Én például két óráig nem tértem magamhoz.

Főnix: – Tessék?!

Albatrosz: – Semmi… csak a fényekről beszélek. A piros… jól alkalmazza a stúdió fényeket.

Sanem és Melike összenéznek: persze, persze, fények…

A színház lépcsői vörös szőnyeggel vannak borítva, fotósok villognak.

Főnix belép a piros ruhájában… és minden szem rá szegeződik.

Melike: – Jaj, édes istenem, te vagy az este csillaga!

Sanem: – Mondtam én!

Albatrosz pedig szó szerint megáll, egy pillanatra még levegőt sem vesz.

Albatrosz (magának): – Hát… vége… teljesen végem.

Főnix meglátja, elpirul, majd gyorsan másfelé néz.

Főnix: – Jaj ne… miért néz így? Miért néz… ilyen… Albatroszosan?

Sanem: – Azért, mert gyönyörű vagy, azért!

A színház elsötétül, mindenki helyet keres.Főnix idegesen nézi a jegyét:

Főnix: – Sor 12… szék… 25? Vagy 52? Mi ez a kézírás?!Végül betéved egy külön kis páholyba, ahol csak két elegáns ülőhely van.

Főnix: – Hűha… ez valami puccos hely. Biztos jó lesz… hátha jó hely…Ekkor mögötte kinyílik az ajtó.

Albatrosz lép be, hangtalanul.Olyan közel áll mögé, hogy Főnix ösztönösen megdermed.

Főnix: – Ööö… elnézést… biztos rossz helyre jöttem. Én… én csak… eltértem… vagyis elértem? ElTÉVEDTEM,Eltèvedtem! Azt akartam mondani!

Albatrosz halkan, mély hangon:– Nem gond. Lehet, hogy a sors irányított ide.Főnix felkapja a fejét.

Főnix: – Tessék?! A sors? Nem… én… nagyon rossz irányba megyek mindig!

Albatrosz közelebb lép, alig centire tőle:– Most viszont nem tudsz elmenekülni.Főnix döbbenten: – Miért… miért kéne elmenekülnöm?

Albatrosz félmosollyal:– Mert amikor közel vagyok hozzád, mindig megijedsz. A kávézóban, a stúdióban, mindenhol.

Főnix dadog: – É-één nem… én csak… mindig pont akkor esik ki a kezemből minden!

Albatrosz: – Pontosan erről beszélek.

.Főnix: – Én… tényleg rossz helyen vagyok! Sajnálom!Majd… majd találkozunk! Vagy nem! De inkább… igen! Vagy… nem!És kirohan a páholyból.

Albatrosz utána néz, és halkan nevet.

Albatrosz: – Ez a lány teljesen megőrjít…Majd mély levegőt vesz.

Albatrosz (halkan): – …de nem tudok másra gondolni, csak rá.

Főnix

40.rèsz: Két világ között

Főnix nagy levegőt vesz, miután Sanem elszólította Albatroszt. Próbál visszatérni a saját sminkasztalához, és normális módon dolgozni.Csakhogy…A feje tele van a reggeli jelenettel.

A szíve gyorsabban ver, a keze remeg, a lába pedig mintha önálló életet élne.– Oké, Főnix, koncentrálj… – motyogja magának, miközben előkészíti a következő modell sminkjéhez a palettákat. – Nem nagy dolog… csak egy férfi… csak egy mosoly… csak egy… egy… óóóó, miért néz így?!

Ekkor odanéz balra.

Albatrosz ott áll.Pont ott.A fotós felszerelését igazgatja… vagy legalábbis úgy tesz.

Valójában végig őt figyeli.

Főnix majdnem lever egy sminkecsetes tálcát.– Te jó ég… – suttogja magának. – Ez követ engem?!

Albatrosz félmosollyal, mintha csak véletlen lenne, lassan felé fordul: – Minden rendben, Főnix?

Főnix:– I-igen! Persze! Csak… ez… ez egy szék… – mutat a saját sminkszékére, amit épp megkerült, mintha veszélyes akadály lenne.

Albatrosz közelebb lép. – Tudom – mondja mély, nyugodt hangon. – A székek általában azok.

Főnix elpirul, majd gyorsan a sminkes táskájába néz, mintha ott keresne menedéket.

Pár perc múlva…Főnix próbálja úgy megszervezni a lépéseit, hogy véletlenül se fusson össze újra Albatrosszal.– Kávé… kávé… kávé kell… – motyogja.

A konyhába ér.Megáll.A pultra könyököl.– Itt biztonságban vagyok. Csak kávé. Nem férfi. Nem mosoly. Nem illat. Semmi veszély…

A háta mögött megszólal egy mély hang:– Kávé nélkül nem tudsz élni, igaz?

Főnix majdnem felugrik a plafonig.– A… Albatrosz?! Te… te… mit keresel itt?

Albatrosz elmosolyodik, halványan, de maróan vonzóan: – Ugyanazt, mint te. Kávét. Meg… társaságot.

Főnixnek remeg a keze, miközben a poharat tölti.A kávé túlcsordul.Le a pultra.Majd a földre.– Ó… ó… ne már… – suttogja kétségbeesetten.

Albatrosz halkan nevetve letérdel mellé egy papírtörlővel. – Jé, nézd csak… megint zavarban vagy mellettem.

Főnix elsápadva: – É-ééén? Nem! Csak… a gravitáció… és a kávé… ők… ők összeesküdtek.

Albatrosz közelebb hajol hozzá, a tekintete puha, meleg, figyelmes: – Ha ennyire zavarba hozlak… lehet, gyakrabban kéne itt lennem.

Főnix szó szerint lefagy.Pislog.Majd gyorsan felpattan.– Nekem… nekem mennem kell… sminkelés… munka… igen… smink…Albatrosz a pultra támaszkodik, félmosollyal: – Még találkozunk, Főnix…

Ahogy Főnix kisiet, Melike a recepció mögül összenevet Albatroszzal: – Főnix nagyon félénk, ugye?

Albatrosz a tekintetét Főnix után szegezi, meleg és puha pillantással: – Nem félénk. Csak… őszinte. És… gyönyörű, amikor zavarban van.

Melike elpirul: – Húha… nagy a baj, Albatrosz.– Igen – mosolyodik el Albatrosz –, nagyon nagy.

Főnix

37.rèsz: Csendes vàgy

Az este már sötétbe borult, amikor Főnix és Albatrosz megérkeztek a lakás elé.

A levegő hűvös volt, de valahogy mégis meleg a közöttük lévő csend.

Főnix a kulcsokat keresgéli a táskájában, persze remegő kézzel, amit nagyon próbál titkolni.

Főnix (motyogva): – Hogy lehet, hogy amikor kell… sosem találom… pedig itt volt… biztos… valahol…

Albatrosz félmosollyal, hátrakulcsolt kézzel figyeli őt: – Lehet, hogy csak zavarban vagy… és ezért nem találod.

Főnix felkapja a fejét, piros arccal: – M-miért lennék zavarban? Nem vagyok zavarban! Csak… csak… sötét van… és hideg…

Albatrosz közelebb lép hozzá, nagyon közel, túl közel…– Segítsek keresni?Főnix nagy levegőt vesz, amitől a kulcs végre megcsörren a kezében. – Nem! Már megvan! Látod? Semmi gond… minden… kontroll alatt van…Ahogy végre kinyitja a bejárati ajtót, egy pillanatra mindketten megállnak.Csend. Lassan, lassan, egyre lassabban telő csend.

Albatrosz egy lépéssel még közelebb jön.Most már alig vannak pár centire egymástól.– Jó este volt – mondja mély hangon.

Főnix lehajtja a fejét, halkan: – Igen… nagyon…Albatrosz finoman megemeli Főnix állát, hogy ránézzen.Nem erősen, csak olyan „ha akarod, nézz rám” módon.– Szeretem, amikor nevetni láttalak – mondja lágyan, és az ajka sarkában ott az a veszélyesen szép félmosoly.– Gyönyörű, amikor nem próbálsz normális lenni.

Főnix szíve kihagy egy ütemet.– N-nem tudok melletted normális lenni – csúszik ki belőle, még mielőtt észrevenné, mit mondott.

Albatrosz halkan nevet, de most nem játékosan – inkább kedvesen. Melegen.– Pont ezért tetszel – mondja, és egy pillanatra a homlokukat összeérinti, csak egy másodpercre, mintha megkérdezné: „lehet?”

Főnix szeme lassan lehunyódik.

Albatrosz:– Jó éjt, Főnix… – súgja Albatrosz.

Főnix halkan vissza: – Jó éjt, Albatrosz…

A férfi lassan hátrál, még egy utolsó mosollyal…

Főnix pedig ott marad a félig nyitott ajtóban, a szívét fogva, piros arccal, motyogva:– Ó… jaj… kifog rajtam ez a férfi… teljesen…Ahogy Albatrosz elindul lefelé a lépcsőn, még egyszer visszanéz.Nem mond semmit.A tekintete elmond mindent.És Főnix tudja:Ez az este… valaminek a kezdete volt.

Főnix az ágyban fekszik, de a takaró alatt keze remeg, és a párnába fúrja az arcát. A gondolatai Albatrosz körül forognak, minden mozdulatát újra és újra végigjátssza.

Főnix (motyogva, szinte suttogva): – Ó… ez… ez nem lehet… miért… miért ilyen hatással van rám… csak egy pillanat volt… csak egy pillanat… és én… én… miért pirultam el ennyire?Az emlékezetében Albatrosz közelebb hajolt hozzá az étteremben, a keze finoman megérintette az övét, a hangja lágyan, játékosan súgott.

Főnix arca újra vörös lesz, még a párna takarása alatt is.

Főnix (magában): – Nem… nem gondoltam volna… ilyen… ilyen érzés… sosem… sosem értem… én… én tényleg… teljesen elvesztem…Minden mozdulatát, minden pillantását újrajátssza. A nevetése, a félmosolya…

Albatrosz minden apró gesztusa ott van előtte, mintha a szoba levegője is tele lenne vele.Főnix lassan felül az ágyban, a takaró szorítását erősítve: – Mit csináljak? Holnap… holnap is… biztos ugyanígy leszek zavart… nem tudok… nem tudok normális lenni…

A gondolatmenetet hirtelen megtöri, amikor az egyik ablakon keresztül az utcai fény csillan vissza.

Főnix mély levegőt vesz, próbál nyugodni, de a szíve még mindig gyorsan ver.Főnix (suttogva, önmagának): – Jó… nyugi… nyugi… csak aludni kellene… de… de… ő… ő ott van minden gondolatomban… minden egyes mozdulata…Végül lassan lefekszik újra, de a tekintete az ágy fölött lebeg, mintha Albatroszt keresné.

A szívverése és a gondolatai között feszültség és vágy keveredik.A szoba csendjében csak a lélegzete hallatszik, és a tudat, hogy ez az este… ez az érzés… valami új és megmagyarázhatatlan kezdete.