Főnix

"Az életem új fejezete – Főnix és Albatrossz története."

recent posts

about

  • 76.rèsz Az igazsàg pillanata

    Főnix hazafelé tart, a telefonja a kezében.Már háromszor megfogta, hogy felhívja az anyját.És háromszor tette le.

    FŐNIX (belső hang):Nem fog örülni…Nem fogja könnyen fogadni…De tudnia kell.Albatrosz mellett akarok élni, és ezt először neki kell kimondanom.Végül nagy levegőt vesz, megnyomja a hívás gombját.Az anya felveszi.

    FATMA FŐNIX ANYA: (vidáman, háttérben edénycsörgés):– Mit csinálsz? Én hagymát vágok… a te munkádat is én csinálom, nézd csak!Mondtam, hogy te vagy a világ leglustább lánya.Na, mit szeretnél, kicsim?Főnix elmosolyodik, de a mosoly feszült, hamis.A hangja elcsuklik.

    FŐNIX:– Anya… beszélhetnénk?

    FATMA FŐNIX ANYA (rögtön riadtan):– Mi az, édesem? Miért ilyen a hangod? Sírtál? Ki bántott?Főnix leül az ágy szélére.A keze remeg.

    FŐNIX:– Nem… nem bántott senki.Csak… el kell mondanom valamit.

    FATMA FŐNIX ANYA (határozottan):– Na, akkor mondd. Anyádat ne húzd.Főnix nagy levegőt vesz. Összeszorítja a szemét.

    FŐNIX:– Albatrosszal… együtt vagyok.Pár másodperc teljes csend.Csak a kés hangja hallatszik, ahogy anya keze megáll a hagymán.

    FATMA FŐNIX ANYA (lassan, mély levegő után):– Mivel?Még egyszer mondd.

    FŐNIX (halkan, bátortalanul):– Albatrosszal… együtt vagyunk.Ő a… párom.

    FATMA FŐNIX ANYA (felcsattan):– A főnököddel?!Az a gazdag… az a csillogó-villogó világban élő ember?Aki előttem is szerepelt a tévében?!Jaj, kislányom…Főnix összerezzen.Pont ettől félt.

    FATMA FŐNIX ANYA (folytatja, érdesen):– Te még a szobád sem tudod rendben tartani…És most elmondod nekem, hogy szerelmes vagy?Csacska kislány.Édes, butus kislányom.Főnix bocsánatkérően pislog, mintha még telefonon keresztül is engedélyt kérne a lélegzésre.

    FŐNIX:– Anya… én tényleg… szeretem.

    FATMA FŐNIX ANYA (szinte sóhajtva):– A szívednek nem parancsolsz, tudom.De hogy nézel te ki az ő családjához képest?Az ő házuk ragyog, fénylik…Mi meg kik vagyunk?Mi a világ végén élünk szerénységben.Mit gondolsz… érdekelni fogja ezeket a gazdag embereket?Főnix szeme megtelik könnyel, de próbálja tartani magát.

    FŐNIX:– Anya… ő nem ilyen.Ő engem választott.

    FATMA FŐNIX ANYA:– Az elején mind választanak valakit.A szerelem legrosszabb része, hogy egyszer felébredsz…és meglátod a különbségeket.És akkor fájni fog.Nagyon fájni.

    Főnix lehajtja a fejét.Minden szava torkán akad. FATMA FŐNIX ANYA (kicsit lágyabban):– Nem haragszom rád, kicsim…Tudod, hogy szeretlek.Mondd, nem haragszol rám?Mondd… hogy megbocsátasz, ha most kemény voltam.Főnix halkan felszippantja a könnyeit.

    FŐNIX:– Nem haragszom… csak féltem, hogy mit fogsz mondani.

    FATMA FŐNIX ANYA (sóhajt, de kissé megenyhülve):– Azt mondom, amit egy anya mond.A szívem aggódik érted.De…ha tényleg szereted… és ő is téged…akkor hozd el hozzám.Hadd lássam a szemét.Majd én eldöntöm, méltó-e hozzád.Főnix elkerekedett szemmel mered maga elé.Ezt nem várta.

    FŐNIX (meglepetten):– Elvigyem… őt?Hozzád?FATMA FŐNIX ANYA:– Persze. Mit hittél?Hogy engedem a lányomat egy idegennel?Na szedd össze magad.És mondd meg neki, hogy ha hozzánk jön… akkor tisztességes ember módjára viselkedjen.Főnix elneveti magát – könnyes, megkönnyebbült nevetés.A félelem lassan elsimul.

    FŐNIX:– Jó… anya. Megmondom neki.

    FATMA FŐNIX ANYA (nevetve):– Na látod. Nem is volt olyan nehéz.Most hagyj főzni, mert odakozmál a hagyma!A telefon bont.Főnix a párnájába temeti az arcát – egyszerre sírva és mosolyogva.Megtette.Tényleg elmondta.

  • 75.rèsz:Kimondot vàgyak

    A cégben mindenki a délutáni nagy bemutatóra készül.A sminkszobában Főnix dolgozik: előkészíti a modelleket az új termékfotózáshoz, ecseteket fertőtlenít, árnyalatokat válogat.

    Ez az ő tere a kreativitása, a csendje, a rendje.De a tárgyaló ajtaja résnyire nyitva maradt.És azon át jól hallatszik Elif harsány, túljátszott kedvessége.

    Elif aki minden prezentációért felel megint Albatrosszal dolgozik együtt.Vagy legalábbis ürügyet csinál hozzá.

    ELIF (édeskés hangon):– Albatrosz, ezt a diát nézd… valahogy nem az igazi.Segítenél? Te olyan jól érzed a vizuált.

    A hangja túl puha, a hajolása túl mély Főnix ezt már megtanulta kiszúrni.A sminkszobából Főnix látja, ahogy Elif Albatrosz válla fölé hajol.Látja, ahogy a keze néha „véletlenül” hozzáér.Látja a mosolyt, ami sosem csupán munka.Főnix keze megáll az ecsettel a levegőben.

    FŐNIX (belső hang):Ez most komoly?Megint ez a jelenet?Mintha minden nap lenne egy ok, hogy hozzád bújjon…És nekem meg sehol sincs helyem.Csak a háttérben… mintha nem is tartoznánk egymáshoz.A modell megmozdul, elpislog.

    LINA (MODELL):– Minden rendben?Főnix színpadias mosoly nélkül, fáradtan biccent.

    FŐNIX:– Igen… csak egy pillanat.Nem megy oda.Nem szól közbe.Nem szidja Elifet.Nem védelmezi magát.Nem hozza kínos helyzetbe Albatroszt.Csak lenyeli.De most először… már nagyon nehezen.A mellkasa szorít, mégis visszatér a munkájához.Egy percig.Aztán hirtelen leteszi az ecsetet, és elindul a tárgyaló felé.

    Mire odaér, Elif már kilép a teremből, laptopjával a kezében, elégedett mosollyal.Főnix félreáll az útból, nem szól hozzá.Elif még csak rá sem néz nem is érzi, mennyit fájt ez ma Főnixnek.Főnix belép Albatroszhoz.Csak ketten vannak.

    ALBATROSZ (óvatosan):– Hé… minden oké?Főnix lehajtja a fejét.Egy pillanatig úgy tűnik, nem is akar beszélni.Aztán halkan, fojtottan kibukik belőle.

    FŐNIX:– Elegem van…

    ALBATROSZ:– E… miből?Főnix ránéz. A tekintetében düh és fájdalom keveredik.FŐNIX (remegve, de csendesen):– Abból… hogy mindennap néznem kell, ahogy mások hozzád érnek, rád mosolyognak, rád másznak…Én meg nem szólhatok.Nem foghatom meg a kezed.Nem állhatok melléd.Nem mondhatom ki… hogy szeretlek.Mintha nem is léteznék melletted.Albatrosz közelebb lép, de finoman — nehogy valaki meglássa.

    ALBATROSZ:– Főnix… én csak veled vagyok. És veled akarok lenni.Nem akarom tovább titokban tartani.De tudom… először az anyukádnak kell elmondanod.Főnix becsukja a szemét, vesz egy nagy levegőt.

    FŐNIX:– Igen.Elmondom neki.Még ma.Albatrosz szelíden bólint.

    ALBATROSZ:– És én ott leszek veled. Nem hagylak egyedül.Főnix keze megremeg, de mosoly jelenik meg rajta.Végre kimondta.Végre elindult valami.

  • 74: Valóra vàlt àlmok

    Másnap reggel

    A lakásban teljes csend van.Főnix és Albatrosz mélyen alszanak, összebújva, mintha a testük is tudná, hogy nincs sietség.A fény lassan szivárog be az ablakon.Először Albatrosz mozdul nem az órára, nem csipogásra, csak a természetes ébredésre, ahogy megérzi, hogy Főnix a mellkasán szuszog.

    Kinyitja a szemét, le se pillant rögtön… csak érzi a meleget, a közelséget.Aztán lassan lenéz Főnixre.

    ALBATROSZ (mosolyogva, magában):– Még álmában is gyönyörű…

    Főnix egyik karja Albatrosz mellkasán pihen, a haja kócosan hullik az arcába.Albatrosz óvatosan elsimítja finoman, nehogy felébressze.Egy pillanatra csak csodálja.Semmi sietség, semmi csörgő telefon. Csak kettejük lélegzése.

    Főnix aprókat mocorog, majd lassan kinyitja a szemét.Amikor meglátja Albatroszt ébren és mosolyogva nézni, elpirul.

    FŐNIX (halkan): – Régóta fent vagy…?ALBATROSZ (lágyan): – Csak épp most. Szeretem így látni… amikor még nem sietsz sehová.Főnix megérinti Albatrosz kezét, és mosolyogva fészkelődik közelebb

    A konyha ma később telik meg élettel.Nincs rohanás, nincs „indulnunk kell”.Csak ők.Albatrosz kávét főz, Főnix álmosan a pultnak dől.

    FŐNIX (mosolyogva): – Túl jól aludtam…ALBATROSZ: – Tudom. Egész éjjel velem voltál.Főnix elpirul, Albatrosz pedig elé teszi a bögrét.Közben együtt készítik a reggelit, halkan nevetnek, összemosolyognak. Közéjük férne a világ, de most csak egymásnak léteznek.

    Amikor már tényleg indulniuk kell, Albatrosz a kocsihoz kíséri Főnixet.Főnixet először hazaviszi átöltözni, mint mindig.Nem beszélnek sokat, de a csönd kényelmes, biztonságos.Amikor Főnix kiszáll, Albatrosz még utána szól.

    ALBATROSZ (halkan): – Délután találkozunk…FŐNIX (halvány mosollyal): – Tudom.Főnix eltűnik a kapuban, Albatrosz pedig továbbhajt külön mennek be dolgozni, hogy senki se sejtse, mi van köztük.

  • 73.rèsz:Titkos pillanatok

    KÉSŐ ESTE ÜRES IRODAÉPÜLET

    A fények már kialudtak. Főnix az ajtót zárja, a gondolatai még kuszák a nap miatt.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Micsoda nap… dráma, féltékenység, vallomás… olyan vagyok, mint egy felrázott pezsgő.

    Ahogy kilép az épületből, Albatrosz kocsija ott vár. A férfi kiszáll, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

    ALBATROSZ (mosolyogva)– Készen állsz?

    FŐNIX (meglepve)– Mire?

    ALBATROSZ– Haza viszlek. Vagy… hozzám. Szakmai döntés.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Szakmai? Persze. A csillagjegyem meg fánkszivacs.

    FŐNIX:Hozzàm nem mehetünk otthon van Zeynep.

    ALBATROSZ :Rendben akkor megyünk hozzàm.

    ALBATROSZ LAKÁSA KÉSŐ ESTI FÉNYEK

    A lakás meleg, fények puhák, semmi hivalkodó mégis olyan „ő”.Főnix megáll az ajtóban, kissé feszengve.

    FŐNIX– Szóval… itt élsz?

    ALBATROSZ (közben kabátját leakasztja)– Nem. Ez csak egy dekoráció. Persze itt élek.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Kedves vagy, vicces vagy, zavarba ejtesz. Gratulálok, működik.

    Albatrosz a konyhába indul.

    ALBATROSZ– Maradsz vacsorára?

    FŐNIX (motyogva)– Én… nem is tudom…ALBATROSZ (visszanéz, játékos tekintettel)– Már itt vagy. Döntenem kell helyetted?

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Kellene. Mert agyam már kiégett, a szívem meg nem tud gondolkodni.

    Albatrosz tésztát készít, Főnix pedig zöldséget vág legalábbis próbál.

    ALBATROSZ (felnevet)– Óvatosan, az ujjad nem hozzávaló.

    FŐNIX (durcásan)– Lehet, hogy az én stílusom avantgárd.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Nèzd milyen jól nèz ki èn meg így beszélek, amikor zavarban vagyok. Jó. Most már biztosan azt hiszi, furcsa vagyok.

    Albatrosz mögé lép, finoman megfogja a kezét, hogy megmutassa a mozdulatot.

    ALBATROSZ (sietős mormogással, de kedvesen)– Lassan. Engedd, hogy vezessek.Főnix szinte ledermed a közelségtől.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Ez túl közel. Túl… jó. Ez veszélyesebb, mint egy irodai intrika.

    Már esznek, nevetnek, Albatrosz hozza a takarót. A film megy, de egyikük sem figyel.

    FŐNIX (pohárból kortyolva)– Ez a film unalmas.

    ALBATROSZ– Nem a film a lényeg.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Ó, Istenem, ezt hogy értette? Hogy nem a film a lényeg, hanem… én?Albatrosz mellé ül, közelebb húzódik.

    ALBATROSZ– Fàradt vagy?

    FŐNIX– Nem… csak…(Főnix ásít.)

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Kiváló. Most úgy nézek ki, mint egy álmos kiskutya.Albatrosz mosolyog, finoman a vállára húzza a takarót.

    ALBATROSZ– Maradj. Aludj itt.

    FŐNIX (riadtan)– Itt?

    ALBATROSZ (egészen halkan)– Igen. Itt. Veled biztonságosnak érzem a világot.Főnix szeme elkerekedik.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Ezt… neki kéne mondania, nem nekem.Albatrosz közelebb dől, homlokát Főnix homlokának támasztja nem csók, csak közelség.

    ALBATROSZ– Hunyd be a szemed.

    Főnix engedelmeskedik teste ellazul, feje Albatrosz vállára billen.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Ez nem olyan, mint a filmekben. Ez sokkal valóságosabb.És… félelmetesen jó.

    Főnix félig ébren, érzi, hogy Albatrosz karja átöleli.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Neeeem. Ez túl sok. Álljunk meg. Maradj így. Soha ne engedj el.Albatrosz félálomban elmotyogja

    ALBATROSZ– Ne menj el holnap reggel sem…Főnix elmosolyodik, szeme lassan lecsukódik.

    FŐNIX – BELSŐ HANG:Ha ez álom, nem akarok felébredni.

  • 72.rèsz Gyanakodó pillantàsok

    Elif lassan besiklik az ajtón, arcán az „épp eszembe jutott valami” mosoly.

    ELIF (látszólag ártatlanul)– Albatrosz, megint találtam valamit… Gondolod, megnéznéd velem?

    ALBATROSZ (nem fordítja el a figyelmét a papírokról)– Öt perc, és ott vagyok.Főnix a háttérben figyel.

    FŐNIX – BELSŐ HANGPersze. Öt perc, és már körülötte legyeskedik.Elif kicsit közelebb lép, majd megáll Főnix mellett.

    ELIF (félmosollyal)– Kár, hogy te nem vagy ilyen elérhető.

    FŐNIX (erőltetett mosoly)– Bárki megkereshet, ha tényleg szüksége van rám.

    ALBATROSZ (felnéz, Főnixre pillant)– Épp ezért jöttem érted. Van időd egy percre?Főnix meglepődik.

    FŐNIX – BELSŐ HANGEgy percre? Most? Elif előtt? Ez… ritka.Elif gyanakodó pillantást vet rájuk.

    ELIF– Ó, akkor én… majd később visszajövök.

    ALBATROSZ (nyugodtan)– Nem kell menned. Csak kölcsönveszem Főnixet.Főnix követi őt az ajtó felé.

    FŐNIX (halkan)– Mi történt?

    ALBATROSZ (fintorog)– Ha még két percig bent maradok vele, rám sózza az egész rendszerét. Ments meg.Főnix felnevet.

    FŐNIX – BELSŐ HANGIstenem… nem romantikus, nem drámai… csak egyszerűen velem akar lenni.A folyosóra érnek.

    FŐNIX (bátorabban)– Szóval… tényleg miattam jöttél ki?

    ALBATROSZ (rápillant)– Hát persze. Te vagy az egyetlen, akivel nem esem kétségbe.Főnix lesüti a szemét.

    FŐNIX – BELSŐ HANGEz… rosszabb, mint egy bók. Ez az igazság.

  • 71.rèsz:Titkok hàlójàban

    A hátsó ajtó puhán záródik.A folyosó üres.

    Főnix gyorsan megigazítja a haját, arcán pánikba csomagolt csillogás.

    FŐNIX Belső hang:– Nyugi. Semmi nem látszik. Csak úgy nézel ki, mint aki percekkel ezelőtt elvesztette a józan eszét Albatrosz szájával együtt.

    Főnix (halkan vissza):– Köszönöm, ez pont segít pszt! Ne beszélj! Hallhatja!

    Albatrosz felé pillant, aki teljes zenben lépked.

    FŐNIX Belső hang:– Ő nem hallja. Csak te vagy dilis.

    Főnix:– Hagyjál! Próbálok normális lenni!

    Albatrosz (oldalra néz, elmosolyodik):– Nem kell ennyire idegesnek lenned.

    Főnix (rákapja a fejét):– Én? Nem vagyok ideges!

    Főnix Belső hang:– Dehogynem. Rezgésben vagy.

    Főnix (fogai közt):– Hallgass. Majd később veszek össze veled.

    ELIF BELÉP

    Túl széles mosoly, túl közel.Ahogy megáll Albatrosznál, szinte beleolvad.

    Elif:– Szia! Ugye még áll, hogy segítesz a prezentációval?

    FŐNIX Belső hang:– Hát persze, hogy áll! Mindene áll neki, ha Elif rátapad!

    Főnix (szinte sziszegve a fejében):– Nem. Nem most. Később veszekszünk.

    Albatrosz (udvarias mosollyal):– Majd szólok, amikor ráérek.

    Elif megérinti Albatrosz karját.

    FŐNIX Belső hang:– Ha még egyszer hozzáér, én

    Főnix (belül gyorsan):– Tudom. Csend. Diplomácia! Mosoly!

    Albatrosz észreveszi Főnix arcán a tűzijátékot.

    Albatrosz (halkan súg):– Hé… ne nézz így.

    Főnix (kapkodva):– Én? Én csak a falat nézem!

    FŐnix Belső hang:– Igen, és épp féltékeny tűzlabdákat dobkálsz rá.

    Főnix:– Ssss! Ő itt van! Hallhatja!

    Albatrosz (felvonja a szemöldökét):– Ki hallhat mit?

    Főnix (gyors):– Senki! Én… gondolkodom. Hangosan. De halkan!

    Elif kacérkodik, megint hozzáér.

    FŐNIX Belső hang:– Ez már invázió!

    Főnix:– Nyugodj meg… légzés… Buddhista csillám.

    FŐNIX Belső hang:– ÁÁÁÁ! Támadás!

    Főnix:– Nem! Passzív agresszió max!

    Albatrosz felnéz, elkapja Főnix pillantását, mosolyog.

    FŐNIX Belső hang:– Látod? Figyel rád.

    Főnix (elérzékenyül):– Tényleg?

    Albatrosz (közelebb hajol):– Mi az a mosoly?

    Főnix (gyorsan):– Semmi! Csak… gondoltam valamire!

    FŐNIX Belső hang:– Rá gondoltál, te bárányfelhő.

    Főnix (dühös suttogással):– Fogd be! Nem most!-

    ALBATROSZ ODALÉP HOZZÁ

    Albatrosz:– Tudod, hogy nincs semmi. Csak munka.

    Főnix (túl gyorsan):– Nem is érdekel. Tényleg!

    FŐNIX Belső hang:– Hazudsz. Jéghideg hazugság. Vörös füled van.

    Főnix:– A fülem nem vörös, csak… gondolkodik!

    Albatrosz (összébb vonja a szemét):– Mi?

    Főnix (gyors, túl gyors magyarázat):– Úgy értem… sokat dolgozik a fülem! Hall! A… sminktechnika zajai miatt!

    Albatrosz gyanúsan mosolyog, de nem kérdez tovább.Lehajol hozzá, halkan.

    Albatrosz:– Este… ugyanott.

    Főnix (elolvadó tekintettel):– Persze… természetesen… nem érdekel semmi.

    FŐNIX Belső hang:– Szépen mondtad, Romeo. Nagyon diszkrét.

    Főnix:– Hallgass! Később veszekszünk!

  • 70. rész: A csók, amit már nem lehetett tovább halogatni

    A sminkszoba ajtaja csendesen becsukódott, a folyosó elcsendesedett.Mindenki elment ebédszünetre, az iroda üresen, nyugodtan várta a következő feladatot.

    Albatrosz a saját íróasztalánál állt, keze ügyében a telefonjával.Egy gyors üzenetet pötyögött

    Főnixnek:„2 perc múlva a sminkszoba hátsó részében találkozunk.”

    Főnix szemei felcsillantak, ahogy elolvasta.Már érezte, hogy valami különleges következik.

    A hátsó rész félhomályos volt, polcokkal, ritkán használt kellékekkel.

    Főnix kereste Albatroszt, amikor hirtelen valaki megfogta a kezét, magához húzta… és megcsókolta.

    Albatrosz:( rekedten, közel lépve)– Végre itt vagy. Már vártam rád.

    Főnix csak elmosolyodott, szemei meséltek helyette.A tekintete engedte, hívta Albatroszt közelebb.

    Főnix:( suttogva, halk nevetéssel)– Már nagyon hiányoztál… sokáig nem bírom ki nélküled.

    Albatrosz közelebb hajolt, és lágyan, de éhesen csókolta meg.

    A csók mélyült, mindketten elfeledték az időt.Ez már nem játék volt ez valami új, valami, amit mindketten régóta vártak.

    Néhány pillanat után Főnix lassan elhúzódott, szemeiben mosoly és elégedettség villant.

    Főnix:( pihegtetve)– Most már vissza kell mennünk, nehogy valaki meglásson minket.

    Albatrosz homlokát az övének támasztotta, és csak suttogta.

    Albatrosz:( lágyan)– Rendben, Főnix.Főnix visszanézett rá, szemeiben játék és vágy,majd finoman megsimogatta az arcát.

    A hátsó szoba csendjében, a polcok és lámpák között,kettejük között minden megváltozott.És senki sem tudta, hogy mi történt csak ők ketten.

  • 69. rész: A szépségszoba titkai

    A kampány stúdiórészlegében új terem nyílt mini sminkszoba, meleg fényekkel, tükörfalakkal és színpalettákkal telepakolt polcokkal.Ez volt Főnix világa:színek, textúrák, illatok teremtés és átalakítás.

    Főnix csendben rendezgette az eszközöket a pultjánál,amikor az ajtó hangtalanul kinyílt.

    Albatrosz lépett be.(Albatrosz mosolyogva, félhangosan)– Főnix… hoztam pár sminkötletet.

    Főnix csak oldalra pillantott, majd vissza a munkára.Albatrosz mellé állt, megmutatva a koncept artot közben túl közel került.A levegő megfeszült.

    Főnix lassan felnézett.Tekintetük találkozott és egyikük sem nézett félre.

    Albatrosz:( suttogva, kicsit zavarba jőve)– Ne csináld ezt velem.

    Főnix:( ártatlan hangon)– Miért, mit csinálok?Albatrosz rekedten elnevette magát,de a szeme tele volt vággyal.

    Albatrosz:– A szemeid azt sugallják: „csókolj meg.”

    Főnix lassan közelebb hajolt, mintha semmissé tenné a távolságot.

    Főnix (halkan, közelről)– Akkor miért nem csókolsz meg?

    Albatrosz ajkán mosoly jelent meg.

    Albatrosz:(alig hallhatóan)– Úgy tűnik… nem tudom elhallgattatni.Már előrehajolt volna már csak pár centi volt amikor valaki elsétált az ajtó előtt.Mindketten hirtelen megdermedtek.

    Főnix lassan mosolyogni kezdett.

    Főnix :(csábítóan)– Akkor most nem csókolsz meg?

    Albatrosz frusztráltan szívta be a levegőt.

    Albatrosz:( suttogva)– Ez kínzás. Direkt csinálod. Élvezed, hogy szenvedek.Főnix felé fordult, mosolya pajkosabb lett.

    Főnix:( lágy, mégis kihívó hangon)– Eddig én szenvedtem.

    Albatrosz közelebb lépett a tekintete most már céltudatos, mély volt.

    Albatrosz :(rekedtes hangon)– Akkor most én jövök.Ajkaik már a találkozás szélén voltak amikor az ajtó hirtelen kinyílt.

    Asszisztens lépett be, listát szorongatva.(Asszisztens sietve)– Főnix, a modellek tíz perc múlva érkeznek!Főnix azonnal profi módba váltott.

    Főnix :(határozottan)– Rendben, mindent előkészítek.Az asszisztens gyorsan távozott.Főnix visszafordult

    Albatroszhoz a hangja alig volt hang.

    Főnix :(halkan, ígéretként)– Folytatjuk… ha végre nem jön senki.Albatrosz lassan mosolyodott el.

    Albatrosz:( mélyen)– Ez ígéret?Főnix szeme villant, kihívóan.

  • 68. rész:Rejtett pillanatok

    A cég irodája reggel pezsgő életre kelt, mindenki izgatottan készült a következő feladatokra. Főnix és Albatrosz is megérkeztek, de a tekintetük már kereste egymást, hiszen a szabadnap után még mindig ott bujkált a titok.

    Főnix: (vidáman):– Na, ma is izgalmas nap elé nézünk, igaz?

    Albatrosz: ( mosolyogva):– Így van. És találunk majd egy kis helyet, ahol kettesben lehetünk.

    Ahogy elkezdődött a napi munka, Főnix és Albatrosz apró, titkos pillanatokat keresett: egy félreeső iroda, egy üres tárgyaló, vagy épp egy csendes folyosó.De mindenhol voltak apró akadályok: egy véletlenül elhaladó kolléga, vagy egy működő kamera, ami mindig megzavarta a pillanatot.

    Főnix: (nevetve):–Úgy tűnik, hogy a cég mindenhol ránk figyel.

    Albatrosz :(játékosan):– Akkor majd keresünk egy még titkosabb helyet.

    Ahogy haladtak előre, egyre közelebb kerültek egymáshoz, és a munka mellett a titkos pillanatok is egyre édesebbek lettek.

    A nap végén, amikor már mindenki elment, Főnix és Albatrosz egy utolsó pillanatban még egyszer közelebb húzódtak, tudva, hogy a titok csak egy darabig marad így rejtve.

  • 67. rész :Titkok a kampány végén

    ”A kampány utolsó napja épp véget ért, és mindenki felszállt a buszra.A fáradt csapat végre pihenni készült, de Főnix szívében ott rejtőzött a titok: a kapcsolata Albatrosszal.

    A busz előtt még pár percre félrevonultak.

    Főnix: (kissé idegesen):– Albatrosz… lenne egy kérésem.Nem akarom, hogy a munkahelyen rólunk pletykáljanak.Nem tarthatnánk titokban… egy darabig?

    Albatrosz: (nyugodtan):– Rendben, Főnix.Egy darabig tarthatjuk titokban.Ha neked így könnyebb, akkor így lesz.

    Főnix: (bizonytalan mosollyal):– Remélem, senki sem veszi észre…– Nem szeretném, ha most kiderülne.

    Albatrosz közelebb lépett, halk monoton biztatással:– Ne aggódj, Főnix.Most csak mi számítunk.Lépésről lépésre haladunk.

    Főnix halványan elmosolyodott, de óvatos maradt.

    Főnix:– Csak azt akarom, hogy minden rendben legyen…– Nem szeretném, ha a pletykák elrontanák.

    Albatrosz:– Tudom. És vigyázok rád.Majd együtt megoldjuk.Felszálltak a buszra.A többi kolléga beszélgetett, nevetett Főnix és Albatrosz pedig csendben egymás mellett ültek, a titok súlya és szépsége között valahol félúton.

    Főnix :(suttogva):– Remélem, a többiek megértik majd… és nem lesz gond.

    Albatrosz: (lágy mosollyal):– Bízz bennem, Főnix.Minden rendben lesz.A busz döcögve elindult.Fák suhantak el az ablak mellett, és ahogy a távolság nőtt, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá ez a titok nem marad titok sokáig.