Főnix

56.rèsz:Az idő ajàndèka

Sanem körülnéz, látja, hogy Albatrosz arcán különös, összetört kifejezés ül.

SANEM :(kis mosollyal, de komolyan):– Láttam, hogy Főnix itt volt… mi történt?Albatrosz mély levegőt vesz, tekintete megtörik.Leül, és mindent elmesél őszintén, töredelmesen.

Sanem csendben hallgat, szemében az együttérzés csillog.

SANEM:– Albatrosz… mondtam neked hogy mond el főnixnek az igazat. De… ember vagy.– És… ha igazán szereted, akkor még van esély.Albatrosz sóhajt, remény és félelem keveredik benne.

Sanem hirtelen felpattan

SANEM:– Hadd nézzem meg, milyen szerződést írtunk alá Főnixszel!Albatrosz hitetlenkedve, de reménnyel odaadja a mappát.

Sanem gyorsan átlapozza, az arcán egyre szélesebb mosoly jelenik meg.

SANEM: (diadalmasan, játékosan):– Hát itt van! Főnixnek van felmondási ideje… két hónap!Albatrosz megmerevedik – először nem is érti, miért olyan fontos ez.

SANEM:– Két hónap, Albatrosz!– Két hónapod van arra, hogy visszaszerezd a szívét.– Hogy bebizonyítsd, hogy nem hazudsz többé.– Ez nem vég… ez egy második esély!

Albatrosz arcán először bukkan fel halvány mosoly és remény.

SANEM:– Figyelj rám! Apró gesztusok… őszinte pillanatok… nem tolakodás.– A szívéhez kell beszélned, nem a fejéhez.

Albatrosz csendben hallgat, számára Sanem szavai olyanok, mint iránymutatás.

ALBATROSZ :(halkan):– De… mi van, ha már túl késő?

Sanem megáll előtte, mosolyában hit és makacs optimizmus.

SANEM:– A szerelem sosem „túl késő”.– Most viszont két hónapod van

.Albatrosz feláll, már nem összetörve, hanem lassú elszántsággal.

ALBATROSZ:– Rendben. Nem adom fel.

Sanem szélesen mosolyog hátradől.

SANEM:– Ez az! Indul a művelet: „Visszahódítás finoman, érzelmesen, Főnix módra”.– Az első lépés: légy jelen anélkül, hogy nyomasztanád.– A második: figyelj rá… igazán.– A harmadik: mondd ki, amit eddig nem mertél.

Albatrosz szeme felcsillan – most már tervük van.

Főnix

54.rèsz: Rejtett titkok

Főnix korán érkezik a stúdióhoz, hogy meglepje Albatroszt.A fények halványak, a gépek halk zúgása tölti be a teret.Arcán izgatott, apró mosoly, szeme csillogó kíváncsisággal.

„Ma végre láthatom… remélem, örülni fog…”

– gondolja, apró léptekkel halad, szinte lebegve a csendben.A stúdió üres, minden hangtalan, mintha a város is várna valami csodát.

Albatrosz és Sanem hamarabb érkezik, a stúdió fényeiben beszélgetnek.

Sanem hangja halk, de határozott, apró düh rejtőzik minden szó mögött.

SANEM:– Láttam, együtt vagytok Főnixxel.

– Elmondtad neki, hogy tied a cég? Nem csak fotós vagy, hanem a tulajdonosa is?

Albatrosz lehajtott fejjel, zavartan.

ALBATROSZ:– Nem… még nem mertem elmondani neki.

Sanem hangja élesedik, a szeme villan.

SANEM:– Meddig akarsz neki hazudni? Ha megtudja, hogy a kapcsolat elejétől hazugság az egész… kiborul.

A stúdió csendje feszültté válik, Főnix a sarokban hallgat, szíve apró darabokra törik, miközben apró, gesztusokkal próbálja visszatartani a könnyeit.

Főnix ott áll a sarokban, ujjaival játszik idegesen, apró sóhajokkal küzd a könnyekkel.Amikor Sanem és Albatrosz bemennek az irodába, Főnix gyors, halk léptekkel távozik.A szívében fájdalom és szeretet keveredik, minden lépésnél érzi Albatrosz hiányát.

Főnix sietve lép ki, utcán a hideg levegő a bőrén, léptei remegnek.Összefut Emmával, aki aggódva néz rá.

EMMA:Főnix jól vagy?

FŐNIX (suttogva, remegve):– Igen Emma,de kèrlek segíts… ne szólj senkinek, hogy itt voltam.– Mondd, hogy beteget jelentettem.

Emma bólint, Főnix arcán apró mosoly a könnyei között, lassan elindul, próbálja eltitkolni érzelmeit.

Albatrosz mindenhol keresi Főnixet.

Megkérdezi Emmát.

ALBATROSZ:– Emma nem láttad Főnixet?

EMMA:(halkan,suttogva) Valami történt… nem nézett ki jól, és beteget jelentett.Albatrosz tehetetlenül és kétségbeesetten indul Főnix után, minden pillanat feszültséggel teli.

Albatrosz a lakásnál keresi, de Főnix nincs ott.Végül a közös helyükre megy, ahol Isztambulban hallgatták a víz csobogását.Áll csendben zavartan, próbálja feldolgozni, hogy Főnix eltűnt.

Albatrosz közelít, aggódva.

ALBATROSZ:– Főnix… jól vagy?

Főnix szeme csillog a sok sírástól, apró, szarkasztikus mosoly jelenik meg ajkán.

FŐNIX:– Jól? Persze…Albatrosz közelebb lép, próbál vigasztalni.

ALBATROSZ:– Akkor mi a baj, Főnix?Főnix lassan hátralép, tekintete éles, hangja reszket.

FŐNIX:– Mi a baj? Ennyire szeretnéd tudni? Rendben… Mikor akartad elmondani… biztos rajtam nevetett mindenki… a kis naiv Főnixen.

Albatrosz közelebb lép, próbálja megfogni a kezét, de Főnix hátralép, a távolság nő.

ALBATROSZ:– Főnix… nem értem… miről beszélsz?FŐNIX:– Miről beszélek… még mindig nem érted, ugye?– Mikor akartad elmondani, hogy te vagy a cég tulajdonosa? Mit gondoltál… hogy a pénzed érdekel?

Albatrosz arcán pánik, zavartság, bűntudat jelenik meg. Mélyen lélegzik, próbál koncentrálni.

ALBATROSZ (suttogva, kétségbeesetten):– Főnix… kérlek… hallgass meg… én… én sosem akartam, hogy így érezd…Főnix könnyei végigfolynak, hangja suttogásként, darabokban.

FŐNIX:– Mindig hazudtál… mindent titokban tartottál… én meg csak vártam, bíztam benned…Albatrosz lassan közelebb lép, könyörgő tekintettel.

ALBATROSZ:– Főnix… kérlek… én tényleg nem akartam… Nem tudtam, hogyan mondjam el… Nem akartalak megbántani…

Főnix visszalép, a távolság nő, szemük mégis beszél: fájdalom, szeretet, bűntudat, vágy.FŐNIX (reszketve, határozottan):– Nem tudok… nem tudok így maradni.Albatrosz vège!!! Nem akarok olyan fèrfival együtt leni aki vègig hazudot nekem.

Főnix lassan, könnyeivel küszködve fordul el, Albatrosz ott marad, kétségbeesett, tehetetlen, a csend és a víz csobogása mind a pillanat súlyát fokozza.

Főnix

53.rèsz:Érzelmek viharában

A munka véget ér, a stúdió lassan kiürül.Főnix és Albatrosz külön távoznak, majd a parkoló sarkán találkoznak, ahol senki sem látja őket.

ALBATROSZ: (lágy mosollyal):– Van egy meglepetésem.Főnix szeme felcsillan, szíve hevesen dobog.Ahogy beszállnak az autóba, kezüket összefonják és egyikük sem engedi el.

VIDÁMPARK

Ahogy belépnek a vidámparkba, Főnix szinte ugrándozik a boldogságtól.Szemei felcsillannak a villódzó fények, a csillogó dekorációk láttán.

FŐNIX :(nevetve, szinte gyermeki hangon):– Ó, nézd csak! Ez csodás! Imádom! Annyira szép!Még mielőtt Albatrosz bármit mondhatna, Főnix megpillantja a körhintát és rögtön odarohan, nevetve.Albatrosz lassan követi, mosolyogva figyelve minden mozdulatát.

Főnix ujjai megfogják Albatrosz kezét, majd boldogan megcsókolja és átöleli, nevetése szinte ragadós.Minden apróság: a pattogatott kukorica illata, a villódzó fények, a zenék mind őt boldoggá teszik.

Albatrosz figyelmesen nézi, a szeme sarkában a mosoly a legőszintébb, amit csak mutathat.Pont ezt szereti benne: hogy minden apró öröm boldoggá teszi Főnixet.

ALBATROSZ: (suttogva, félmosollyal):– Nézni téged így… ez a legjobb rész a napomból.Főnix nevetve kapaszkodik belé, szorosan fogja a kezét, és még egyszer átöleli, a szívében a tiszta, gyermekien őszinte boldogság pulzál.

Óriáskerék mögött megállnak egy félreeső részen, ahol a fények játszanak rajtuk.

Albatrosz lassan maga felé húzza Főnixet, keze továbbra is a kezében, összefonódva.Főnix szeme felcsillan: ez a pillanat tökéletes számára.A csók lassú, édes, boldogsággal telt és még a csók közben sem engedik el egymás kezét.

Sanem a kislányával Laràval sétál, aki cukorvattát majszol.Lara tekintete megakad , majd izgatottan felkiált.

Lara:– Anya! Nézd! Ott Albatrosz bàcsi!

Sanem odanéz, felismeri a párost.Főnix és Albatrosz kézen fogva, csókolózva, teljesen elmerülve egymásban, nem veszik észre őket.

SANEM :(magában, mosolyogva):– Jellemző. Ezek sem bírják egymás nélkül.

FŐNIX ÉS ALBATROSZA csók után homlokuk összeér.

ALBATROSZ: (elfojtott mosollyal):– Ha rajtam múlik… sosem engedem el a kezed.

FŐNIX :(boldog, gyermeki lelkesedéssel):– Ma ne is tedd!És így, kézen fogva, átölelve, boldogan sétálnak tovább a fények között Főnix minden apróságnak örül, Albatrosz pedig élvezi.

Főnix

52.rèsz:A rejtőző igazságok

A stúdióban szünet van.Mindenki szétszéled, kávé, beszélgetés, csattogó cipők.

Albatrosz lopva körbenéz, majd elindul a folyosó végén lévő, eldugott próbafülkék felé.Ez az épület egyik legrejtettebb része sminkszag, ruhák, parfüm lóg a levegőben.

Belép, majd beküldi az üzenetet:Üzenet Főnixnek:„Hátsó próbafülke. Most.”

Főnix a sminkasztalnál ül, amikor megkapja az értesítést.Az arca elpirul : félénk mosoly, szívdobbanás, gyors kapkodás.Körülnéz, majd csendben elindul.Belép a próbafülkébe.

Albatrosz ott áll, félig háttal.Az ajtó halkan rácsukódik mögötte.

ALBATROSZ: (suttogva):– Már majdnem azt hittem, nem mersz eljönni.

FŐNIX: (ideges-kedves zavarral):– Ha rohanni kezdek, mindenki gyanakodna…Albatrosz közelebb lép.Az egyik kezével óvatosan megérinti Főnix arcát Főnix nagyot nyel, a tekintete fel-le cikázik, mintha nem tudná hova nézzen.Az a tipikus „beszélek-kicsit-habogok-és-piros vagyok” mosoly jelenik meg.

ALBATROSZ:– Tudod… amikor így nézel rám…Közelebb hajol.Főnix kicsit hátralép, megakad valami ruhazsákban, majd újra előre a mozdulat ügyetlen, édesen zavarba ejtő.

ALBATROSZ (mély hangon, mosolyogva):– …nagyon nehéz nem megcsókolnom.

Főnix szeme kikerekedik, majd lehunyódik egy pillanatra nem mond semmit, csak lassan közelebb lép, lélegzete összefonódik Albatroszéval.Albatrosz egyik keze a derekára csúszik, a másikkal megsimítja az arcàt.A csók köztük megtörténik lopott, sietős, mégis tele várakozással.Mélyülne…

Zeynep hangja az épületben:– Főőőnix?! Hol vagy?

Főnix riadtan megugrik, majdnem belerúg egy cipősdobozba.

FŐNIX :(suttogva, pánikolva):– Jaj ne! Zeynep!

Albatrosz mosolyog, egy hajtincsét kisimítja Főnix arcából.

ALBATROSZ:– Menj.

Főnix mély levegőt vesz, az arca ég.

Hirtelen kisurran a fülkéből.

FŐNIX (Zeynep felé):– Itt vagyok! Csak… ellenőriztem valamit!Zeynep odaszalad hozzá, semmit sem sejt

Főnix lopva visszanéz a félhomályos ajtóra.

Főnix

51.rèsz: Szerelem a mindennapokban

A stúdióban nyüzsgés van fények, díszletek, modellek készülnek.

Főnix a sminkasztalnál ül, ecsetei sorban, koncentrál egy arcra.

Albatrosz a kamera mögött figyel, de közben mindig Főnixet keresi a tekintetével.Amikor végre mindenki más elfoglalja magát, Albatrosz lassan, úgy „mintha csak véletlenül arra járna” odasétál hozzá.

Főnix észreveszi persze, megint zavarba jön.

Albatrosz féloldalas mosollyal lehajol hozzá.

ALBATROSZ: (halkan, mély hangon):– Ha így nézel rám… mindig meg akarlak csókolni.

Főnix szeme kikerekedik, aztán a szokásos féle hirtelen bátorságból kibukkan a válasz.

FŐNIX:– Akkor miért nem csókolsz meg?Két másodpercig csak nézik egymást.

Albatrosz közelebb hajol már csak centi van köztük.

Főnix lehunyja a szemét……és abban a pillanatban elrobog mellettük egy stábtag egy fényállvánnyal.

Főnix összerezzen, Albatrosz hátra lép, mintha semmi sem történt volna.

A stábtag odaszól:– Bocs, útban voltam?ALBATROSZ :(jéghideg profizmussal):– Nem, minden rendben.

A srác továbbmegy.

Főnix és Albatrosz újra egymásra néz.

FŐNIX: (suttogva, kicsit duzzogva):– Mindig valaki…Albatrosz visszahajol — keze megérinti Főnix állát.

ALBATROSZ:– Próbáljuk újra?Főnix elmosolyodik, kicsit túljátszva.

FŐNIX:– Igen. De most gyorsan!Újra közelebb hajolnak…Albatrosz már majdnem megcsókolja……amikor a fénytechnikus elhalad mellettük:– Hé Főnix, kész a lámpád!

Főnix majdnem felkiált:– Komolyan?!Albatrosz visszatartja a nevetését.

ALBATROSZ: (halkan):– Egyszer sikerül.Főnix feláll, gyorsan színlelt profizmussal elrohan a reflektor felé, de visszafordul.

FŐNIX:– Ez még nincs befejezve.Albatrosz egy pillanatig csak nézi őt csillogó, „igen, tudom” tekintettel.

Munka közben Főnix érzi a pillantást a hátán megfordul, és Albatrosz ott áll egy kamera mögött, csak neki mosolyogva.

A köztük lévő játék vibrál mindenki körülöttük elfoglalt, de ők tudják:egy rossz pillanatválasztás, egy gyors mozdulat, és lebuknak vagy végre megcsókolják egymást.

Főnix

49.rèsz:A szerelem árnyékàban

A napfény lassan kúszik be a kunyhó ablakán. Az erdő halk hangjai – a madarak, a levelek susogása mintha csak rájuk vigyáznának.

A kandalló mellett, a puha takarók között Főnix és Albatrosz már régóta ébren vannak… csak nem mondják.

Főnix Albatrosz mellkasán fekszik, a férfi egyik karja a vállán pihen. A légzésük egy ritmusban mozog,feküdtek egymáshoz simulva.Albatrosz ujjai lassan végigsimítanak Főnix haján.

ALBATROSZ:– Ilyenkor olyan csendben vagy… szinte félek, hogy eltűnsz, ha nem szólok.

FŐNIX:(mosolyogva, csukott szemmel)– Nem tűnök el… már nem.Albatrosz közelebb húzza, orrát a hajához érinti olyan mozdulat, amit csak azok tesznek, akik teljesen odavannak valakiért.

FŐNIX:– Mit bámulsz?kicsit elpirul.

ALBATROSZ:(mosolyog)– Téged. Mert végre nem kell elfordulnom.

Főnix elneveti magát, kicsit megpöcköli a vállát.

FŐNIX:– Na, ne kezdd… mert még elhiszem.

ALBATROSZ:– Jó. Akkor hidd el.

A férfi lassan megcsókolja most már teljesen nyugodtan, magabiztosan, mintha minden pillanat erről szólna. Olyan csók ez, mint amikor már tudja: ő és Főnix összetartoznak.

A csók után Főnix félig a takaró alá bújik, nevetve.

FŐNIX:– Ne nézz így rám… zavarba hozol.

ALBATROSZ:– Komolyan?– Pedig most már az enyém vagy.Főnix megakad egy pillanatra, majd játékosan hozzáér a mellkasához.

FŐNIX:– És te az enyém.Ezután felkelnek, és a konyhához mennek, ahol együtt reggeliznek. Főnix a pultra ül, lábait lóbálja, Albatrosz pedig teát készít.

FŐNIX:(halkan, kicsit szégyenlősen)– Tegnap… amit mondtam… még mindig úgy van.

ALBATROSZ:odaáll elé, két keze Főnix derekán

– Szeretsz?Főnix lehajtja a fejét, aztán lassan ránéz.

FŐNIX:– Igen… szeretlek.

Albatrosz nem válaszol azonnal. Nem szavakkal.Megcsókolja most hosszabban, mélyebben. Az a fajta csók, ami után Főnix is elveszti az egyensúlyát, és Albatrosz karjaiban köt ki.

ALBATROSZ:(csók közben suttogva)– Én is szeretlek, Főnix.– És nem engedlek el többé.

Főnix elneveti magát és átöleli a nyakát.

FŐNIX:– Nem is akarok menni sehová.A kunyhó teraszára ülnek, Főnix Albatrosz ölében, és a férfi a vállára hajtja az állát.

Főnix

48.rèsz:Közöttünk a csend

A csók után néhány másodpercig csak állnak egymással szemben. A levegő remeg, mintha az erdő minden szála visszatartaná a lélegzetét.Főnix mellkasa gyorsan emelkedik-süllyed, a szíve kaotikusan ver, az arcát még mindig égeti a férfi közelsége.

Albatrosz tekintete mély, puha, olyan, amitől Főnix lábai ismét megremegnek.De nem szólalnak meg. A szavak túl törékenyek lennének, túl sokat jelentenének.

Az éjszaka lassan rájuk borul.

Albatrosz tüzet gyújt, Főnix pedig leül a kandalló mellé. A csend nem kellemetlen – inkább biztonságos.

A férfi időnként Főnixre néz, mintha ellenőrizné, hogy valóban ott van-e.Főnix pedig minden ilyen pillantástól még jobban összezavarodik… és még közelebb kerül hozzá érzelmileg.

Két nap az erdőben

A következő napok békések, melegek, szinte megáll az idő.Közösen főznek, sokat nevetnek, hosszú sétákat tesznek az erdőben.Minden mozdulatukban ott vibrál a csók emléke a kimondatlan érzések.Este bort bontanak. A kunyhót lágy fény világítja be, az üveg lassan ürül, Főnix arca kipirul, a hangja lágyabb lesz.

Albatrosz az asztalnak dől, karba tett kézzel figyeli, mosolyogva, türelmesen.

Főnix érzi, hogy szédül nem a bortól, hanem az érzésektől.És egyszer csak… már nem tudja magában tartani őszintén, remegve, félig nevetve, félig sírva.

FŐNIX a boros poharat leteszi, ujjai kissé remegnek– Tudod… én… én nem így szoktam… nem szoktam ilyeneket mondani…Albatrosz felvonja a szemöldökét, lassan közelebb lép.

FŐNIX:– És nem is akartam elmondani… mert… ha kimondom… akkor az… akkor az valóság lesz… és attól mindig félek.A hangja elcsuklik.

Albatrosz egyetlen lépést tesz felé, de nem ér hozzá vár.

FŐNIX mély levegőt vesz.

FŐNIX:– De most… most már nem bírom magamban tartani.– Mert… amikor rám nézel… amikor közel vagy… amikor… megcsókoltál…A szeme megtelik könnyel, de nem sír csak tele van érzelemmel.

FŐNIX:(csendesen, de tisztán)– Szerelmes vagyok beléd, Albatrosz.

A mondat után megáll minden.Mintha az erdő lélegzete is kimaradna egy pillanatra.Albatrosz lassan, döbbenten nézi őt. A tekintete fellágyul, mélyül, és egyszerűen… elindul felé.

Főnix hátrálna – megszokásból –, de nem tud. A saját érzései oda láncolják a helyére.Albatrosz megáll előtte, olyan közel, mint a csók előtt.Nem kérdez. Nem kételkedik.Csak a kezéhez nyúl, finoman, mintha félne, hogy Főnix eltűnik.

ALBATROSZ– Gyere ide…És magához húzza

Főnix

47.rèsz:Az erdő fényei

A csók után néhány másodpercig mindketten csak némán állnak. A levegő vibrál közöttük, mintha még mindig éreznék egymás érintését.Főnix ajkai enyhén remegnek, még mindig kapkodja a levegőt.Albatrosz tekintete sehol máshol nem pihen meg, csak rajta.

FŐNIX:(halkan, zavartan)– E… Ez mi volt?ALBATROSZ:(közelebb hajol)– Szerinted?Főnix hátrálna, de már így is a falnak támaszkodik túl közel hajolt Főnixhez a lány keze véletlenül a férfi mellkasára csúszik, hogy távol tartsa… de nem tolja el, csak megérinti.

FŐNIX:– Én… én nem értem… miért csinálod ezt?ALBATROSZ:– Mert nem bírom tovább elhallgatni azt, amit érzek.

Főnix nagyot nyel, a szíve majd szétrobban.Pontosan úgy állnak, mint amikor mind a kettő zavarban van, de vonzza őket egymáshoz valami megállíthatatlan.

FŐNIX:– De… én… te… mi… ez túl gyors…ALBATROSZ:(finoman)– Akkor lassítunk.

Albatrosz egy apró lépést hátrébb lép, de még mindig olyan közel van, hogy Főnix érzi a leheletét. A mozdulat tele van tisztelettel ugyanaz a gyengéd visszavonulás.

ALBATROSZ:– Nem akarlak kényszeríteni semmire. Csak… nem bírtam tovább nézni, hogy valaki mással beszèlges.(finoman mosolyog)– És azt sem, ahogy elpirultál Mert mellett.

FŐNIX:(felháborodva, de remegő hanggal)– Nem pirultam el!

ALBATROSZ:– Dehogynem.Főnix zavarában hátat fordít, körbesétál a kunyhóban, mintha minden érdekelné: a polcok, a kanapé, még a gyertyák is.Pont úgy, mint , amikor menekült a saját érzései elől.

ALBATROSZ:– Főnix…A lány megáll, hátat nyújt neki, mert ha ránézne, újra elpirulna.

FŐNIX:– Ez az egész… túl sok. Túl hirtelen. Én csak… nem tudom, mit kezdjek vele.

Albatrosz lassan odalép mögé, de nem ér hozzá csak annyira közel áll, hogy Főnix minden idegszála érzi a jelenlétét.

ALBATROSZ:– Nem kell ma eldöntened semmit. Nem kell semmit mondanod.(gyengéden)– Csak tudd, hogy amit érzek… az nem múló, nem pillanatnyi. Nem a féltékenység beszél belőlem.

Főnix lassan megfordul, óvatosan, mintha attól félne, hogy ha túl gyorsan mozdul, minden szétesik.

FŐNIX– És ha én… nem tudom még, mit érzek?ALBATROSZ– Akkor várok. Amíg kell.(mosolyog, olyan melegséggel)– De azt nem kérem, hogy tagadd, amit az előbb éreztél.Főnix szeme felcsillan, de inkább lesüti, mert túl erős minden.

FŐNIX:– Nem tagadom. Csak… félek.

ALBATROSZ:– Tudom.A férfi finoman, alig érezhetően megfogja Főnix kezét.Nem húzza magához, csak megtartja.

ALBATROSZ:– Maradj ma itt. Csak beszélgetünk. Semmi más.Főnix lassan bólint.Albatrosz mosolya megolvad, de nem mozdul túl közel tiszteli a határait.

A kandalló ég, kint az erdő sötét és csendes, bent pedig kettőjük között erős feszültség vibrál.