Főnix

66.rèsz:Kimondott vàgyak

A tábor már elcsendesedett, csak a tűz utolsó szikrái pislákoltak.Főnix felállt a fatönkről, hogy elsimítsa a parazsat de a fejében még kavargott a délelőtti zuhanás.Albatrosz mögé lépett, hangtalanul.

Albatrosz:– Nem kéne annyit mászkálnod.

Főnix felsóhajt:– Az agyam működik, a lábam is.Nem kell őrzés.Albatrosz oldalra biccenti a fejét, játékos mosollyal.

Albatrosz:– Persze. Láttam.Főnix megfordul, mondana valamit…De hirtelen megszédül.

Albatrosz reflexből elkapja, karja a derekára záródik.

Albatrosz halkan:– Hé. Lassabban.Főnix feszeng, de kapaszkodni kényszerül a vállába.

Főnix:– Csak… rossz szögben mozdultam.

Albatrosz:– A föld megint támad?– Vagy csak színleled, hogy a karjaimban maradj?

Főnix felháborodva:– Ne hívd ezt színlelésnek!

Albatrosz közelebb hajol:– Akkor ne menj túl messze.A levegő köztük megfeszül.Főnix igyekszik elhúzódni, de Albatrosz keze még ott tartja, óvatosan, mintha félne elengedni.

Főnix suttogva:– Engedj el.Albatrosz nem mozdul.

Még közelebb lép olyan közel, hogy már nincs hova menekülni.

Albatrosz:– Ha elengedlek…úgyis visszalépsz.

Főnix tiltakozna, de a tekintetük összekapcsolódik ugyanaz a tekintet, amit a csóknál láttak az erdőben.

A szavak kifulladnak.Az idő megáll.Albatrosz lassan lehajol nincs kérdés, nincs magyarázat.Csak megcsókolja.Ezúttal hosszabban, bizonyosabban.Nem bátortalanul mintha mindig is ez lett volna a helyük.

Főnix először levegőt sem kap, aztán megadja magát.A keze önként simul Albatrosz mellkasára, mielőtt visszacsókolná.Nincs beszéd.Nincs alku.

A csók maga a döntés ,amikor a szavak helyett csak megtalálták egymást.Amikor elválnak, csak pár centi választja el őket.

Főnix arcán lágy mosoly, mintha megkönnyebbülne.Albatrosz homlokát finoman az övéhez érinti.Nem mond semmit csak ott marad.Főnix is.Mert nincs mit kimondani már választottak.A tábor zajai visszatérnek, de körülöttük minden más halk mintha a világ tudná, hogy új fejezet kezdődött, anélkül, hogy bárki kimondta volna.

65.rèsz:Közelebb ,mint szeretnènk

A mentősök elmentek, a stáb szándékosan „elfelejtett” visszatérni mindenki tudta, jobb, ha hagyják őket kettesben.

Főnix lassan hátradőlt, ujjai még mindig Albatrosz kezében pihentek, bár már rég elengedhette volna.

Főnix: (félig oldalra fordulva):– Na, most hogy nem kell hősösködnöd előttük… el is engedhetsz.

Albatrosz:– Érdekes, hogy mindig azt kéred, amit valójában nem akarsz.

Főnix felhúzta a szemöldökét:– Például?Albatrosz:– Például hogy engedjem el a kezed.Közben meg kapaszkodsz belém, mintha én tartanálak egyben.

Főnix gyorsan elrántotta a kezét de csak azért, mert zavarba jött.

Főnix:– Csak… hideg a föld. Ne gondolj túl semmit.

Albatrosz elmosolyodott, hátradőlt mellette:– Nem kell túl gondolnom semmit. Csak figyelek rád.Kis csend. A szél mozgatta a leveleket, a táborhely távolabb zsongott.

Főnix:– Te mindig ilyen… megfontolt vagy?Vagy csak akkor, amikor én vagyok itt félig ájultan?Albatrosz:– Nem vagy ájult.– Inkább makacs… és makulátlanul sérült egóval.

Főnix (szúrós pillantással):– Csak mert nem omlok össze a karjaidban?

Albatrosz (mélyebb hangon):– Ha egyszer megtörténne, azt hiszem, megijednék.

Főnix:– Nyugi. Az nem ma lesz.Albatrosz felé fordult, könyökére támaszkodva nézte őt.

Albatrosz:– Főnix…– Miért nem engeded, hogy vigyázzak rád?Főnix elkapta a pillantását, belül egy pillanatra megütötte a kérdés.

Főnix:– Mert ha valaki vigyáz rám… akkor azt el is tudom veszíteni.Albatrosz elhallgatott.Sosem hallotta még őt így beszélni se ilyen nyersen, se ilyen igazán.

Albatrosz lassan, magabiztosan:– Én nem tervezek eltűnni.

Főnix:– Senki sem tervezi.Albatrosz:– Akkor próbáld meg… elhinni, hogy én maradok.

Főnix elnevette magát de ezúttal nem védekezésből, hanem gyengébben, őszintébben.

Főnix:– Látod? Ezért nem mondok komoly dolgokat.– Te meg aztán elkezdesz…– érzelmes lenni.

Albatrosz mosolyogva:– De szeretnéd, ha az lennék.

Főnix visszaszúr:– Azt se tudod, mit szeretnék.

Albatrosz közelebb hajolt:– Dehogyisnem.A levegő megfeszült közöttük már nem a vita, hanem az a fajta „baromi kényelmetlen, mégis jó érzés” csend, ami közt is ott volt a csóknál.

Főnix végül megtörte.

Főnix:– Még mindig nem hiszem el, hogy elküldtél helyetted utat ellenőrizni.

Albatrosz:– Ha én mentem volna, akkor ki ment meg, amikor lezuhansz?

Főnix:– Köszi, szuper logika.

Albatrosz (kacsintva):– Mindig az.

Főnix szeme akaratlanul is visszatalált az övéhez.

Albatrosz halkan, komolyabban:– Örülök, hogy itt vagy.

Főnix félhangosan, alig hallhatóan:– Én is… bár fejfájással.

Albatrosz felnevetett, és végül újra a kezéhez ért ezúttal óvatosabban, mintha engedélyt kérne.

64. Rèsz: Ott, ahol màr nem csak az erső fàj

A mentősök köré gyűltek, miközben Főnix éppen próbált magához térni.

Albatrosz ott ült mellette, kezét fogva, láthatóan feszült, de próbálta leplezni.

Főnix: (hunyorogva):– Szóval ez most a reggeli rutinom? Esés és kötözés?

Albatrosz :(összefont kar, de a hangja remegett az aggodalomtól):– Igen, úgy néz ki… te különleges módszerekkel ébredsz.

Főnix:– Ha nem küldenél mindig erdőt bejárni, talán normális reggeleim lennének.

Albatrosz:– Ha figyelnél, ahova lépsz, talán nem kéne összeszednem a romjaidat.A mentős, miközben fertőtlenített, beletette a szavát.

A seb nem mély, csak csúnyán néz ki. Kis pihenés, és rendben lesz.Főnix vékony mosollyal biccentett.

Főnix:– Hallottad? Nem kell túlreagálnod.

Albatrosz finoman megszorította a kezét:

Albatrosz:– Ezt most hadd reagáljam túl, jó?

Főnix:– Szóval most meg akarsz menteni? Megint?

Albatrosz:– Mindig meg akarlak.Kis csend. Főnix elhúzta a tekintetét, nehogy látszódjon, hogy jól esett neki.

A mentős elpakolt:– Ennyi volt, bekötöttük. Pihenjen egy kicsit, és ne csináljon több látványos esést ma.Elment.

Albatrosz még mindig Főnix kezét tartotta.

Főnix :(kissé zavartan):– Elengedheted… már nem esek el.

Albatrosz: (halkan, félmosollyal):– Inkább biztosítom magam. Ki tudja, mire vagy még képes.

Főnix:– Mi vagy te, testőr?

Albatrosz:– Ha rólad van szó… lehet, hogy az is.

A tekintetük találkozott a levegő vibrált közöttük,csipkelődés mögé rejtett valód érzéssel.

63.rèsz:Kimondatlan èrzèsek

Albatrosz óvatosan leültette Főnixet a földre, még mindig a karjaiban tartva.

A tábor többi tagja aggódva gyűlt köréjük, amikor a mentősök futva érkeztek, felszerelésükkel a kezükben.

Mentős:– Gyorsan bekötjük a fejét, de ne aggódjon, a sérülés nem súlyos.Albatrosz leült a földre Főnix mellé, és finoman megfogta a kezét.

Albatrosz:– Semmi baj, itt vagyok veled.– Csak figyelj rám.

Főnix:– Nem akartam… hogy így kezdődjön a nap.

Albatrosz:– Én sem. De most nem a hibán vagyunk, hanem azon, hogy rendben legyél.

A mentősök gyorsan, de óvatosan bekötötték Főnix fejét, miközben Albatrosz szorosan fogta a kezét, hogy biztosan ne érezze magát egyedül.

Főnix :(kicsit félmosollyal):– Tudod… ez így elég romantikusnak hangzik, csak a fejem fáj.

Albatrosz :(szigorúan, de puha hangon):– Most nem a romantikán van a hangsúly.– Az a fontos, hogy élsz, és hamarosan jól leszel.

Főnix:– Hm… azt hittem, a logisztika és az útvonalak a szívügyed.

Albatrosz nevetett halkan:– Ezek most nem számítanak.– Csak te.

Főnix tekintete egy pillanatra felengedett, majd elfordította a fejét, mintha tagadni akarná a saját érzelmeit.

Mina: (szúrós hangon, a távolból):– Hát… nagyon figyel rád, mi?

Albatrosz: (csak Főnixnek, halkan):– Csak most. Semmi más nem számít.

Főnix:– Hmm… akkor ez legyen a “majdnem baleset napja”.– Legalább így emlékszel rám.

Albatrosz:– Nem fogom elfelejteni.– Soha.

A táborhelyen a levegő megtelt feszültséggel, aggodalommal és egy kis rejtett érzéssel, miközben a mentősök befejezték a kötés felhelyezését.

62.rèsz:Vissza az ösvènyre

Másnap reggel

A táborhely fölött lassan oszlottak a ködcsíkok.Főnix már ébren volt, egy gőzölgő kávéval a kezében figyelte, ahogy a nap áttör a fák között.Albatrosz pár perc múlva lépett ki a sátrából, még álmos, de a szeme rögtön rátalált Főnixre.

Albatrosz:– Jó reggelt, Főnix.

Főnix, kortyolva:– Mondjuk inkább… elfogadható reggelt.

Albatrosz mosolyogva megcsóválta a fejét, majd átnyújtott neki egy tabletet.

Albatrosz:– Megnéznéd az útvonalat, mielőtt indulunk? Látnod kell, minden rendben-e.

Főnix felhúzott szemöldökkel:– Miért mindig én?Másnak nincs szeme, lába vagy agya?

Albatrosz vállat vont:– Mindenki elfoglalt.És… neked van időd.

Főnix morgolódva:– Micsoda logika.– Jó, megnézem. De ha eltűnök az erdőben, tarts előadást arról, milyen elfoglalt mindenki.Elindult, és eltűnt az ösvényen.

Később az erdőben

Főnix a térképre pillantott, majd a tájra. A jelzések nem egyeztek.

Főnix:– Ez nem lehet az út… – dünnyögte.Hátrébb lépett, de a talaj megcsúszott alatta.

Egy kiáltás, majd zuhanás.A világ elfordult, és egy fa törzse keményen találkozott a fejével. Sötét lett minden.

Vissza a táborban

A stáb készülődött a munkára.

Albatrosz:– Látta valaki Főnixet?Elvileg már vissza kellett volna érnie.Mindenki fejcsóválva válaszolt.

Albatrosz arcán átsuhant valami nyugtalanság.

Albatrosz halkan :– Tudom, hogy baj van vele.Nem várt tovább elindult az ösvényre, a többiek utána.

15 perc keresés után

Albatrosz megpillantott valamit a mélyben.Főnix.Mozdulatlanul, félig az avarban.Albatrosz óvatosan ereszkedett le hozzá.

Albatrosz:– Főnix! – szólította meg, de nem jött válasz.

A feje vérzett, arca halvány volt.Albatrosz letérdelt, tenyerével finoman megemelte a fejét.–Istenem… – suttogta.

A karjába vette, mintha semmit sem nyomna a test, és visszavitte a táborhelyre.

A táborban

Amint meglátták őket, valaki azonnal hívta a mentőt.Főnix lassan magához tért, nyögve.

Főnix:– Miért… cipelsz?… a saját lábamon is tudtam volna elesni.

Albatrosz visszatartott mosollyal:– Most épp nem.– Nyugi, nem komoly a sérülésed. De majdnem elvesztettünk.

Főnix tekintete egy pillanatra fellágyult, majd elfordította a fejét.

Főnix:– Ezért utálom, ha rám bízol valamit.

Albatrosz csendesen:– Azért bíztam rád mert megbízom benned.Főnix szeme hirtelen találkozott az övével harag, félelem és valami más…Érzés.

61.rèsz:Kimondatlan vàgy

A tábor szélén a nap első sugarai aranyba vonják a fák tetejét. Főnix a táskáját igazgatja, ujjai idegesen babrálják a cipzárt, tekintete ide-oda cikázik. Albatrosz odalép, halk, de határozott hangon.

ALBATROSZ:– Főnix… lenne egy kis időd? Szeretnék veled beszélni.Főnix felszisszen, arcán egyszerre látszik a zavar és a játékosság.

FŐNIX:– Ja… persze… beszéljünk. Mit szeretnél mondani?

ALBATROSZ:– Csak szeretném tisztázni a tegnap estét.Főnix félmosollyal, zavartan, kicsit hadarva.

FŐNIX:– Igen… az ital miatt volt. Tényleg nem akartam semmit… Biztos alkohol volt benne, mert én… én nem iszok! És ha mégis, akkor össze-vissza beszélek… mint valami bohóc…Albatrosz félmosollyal, türelmesen, közelebb lép.

ALBATROSZ:– Alkohol… valóban erre fogod?Főnix elpirul, kezeit idegesen mozgatja, hangja reszket, próbál könnyednek tűnni.

FŐNIX:– Nem… nem akarok semmit eltitkolni. Ez az igazság!Albatrosz lassan közelebb lép, nyugodtan, türelmesen.

ALBATROSZ:– Tudod, hogy nem hiszem el. Látom rajtad, ha a közelemben vagy, elpirulsz, remegsz…Főnix szinte lefagy, tekintete Albatroszra tapad, játékos, félő és őszinte egyszerre.

FŐNIX:– Nem érdekel, mit gondolsz… foglalkozz csak Minával…

ALBATROSZ:– Mi nem vagyunk együtt, de tudod, hogy csak te számítasz… és azt is látom, hogy te is így érzel.Főnix mély levegőt vesz, apró mosollyal, még mindig zavartan.

FŐNIX:– Albatrosz… én… én már csak barátként tudok rád tekinteni. Ha szeretnéd… legyünk barátok.

ALBATROSZ:– Barátok? Rendben.Főnix sóhajt, apró, félmosoly jelenik meg az arcán, zavartság és megkönnyebbülés keveredik teljesen . Albatrosz nyugodt, biztos a jelenléte.

60.rèsz:Kimondatlan vàgyak

A cég előtt áll a busz, mindenki felszáll. Főnix a táskáival babrál, próbál nem keresgélni valakit persze, hogy őt keresi.

Albatrosz felszáll, megáll mellette.

ALBATROSZ:– Jó reggelt. Minden rendben?

Főnix vállat von, szándékosan hidegen.

FŐNIX:– Miért ne lenne?Nem kell miattam aggódnod.Van… akit jobban ismersz már.Egy szúrós pillantás, aztán elfordul.

ALBATROSZ:(kihívó félmosollyal)– Ha mondani akarsz valamit, mondd ki.

FŐNIX:– Semmit.Csak a munkámmal foglalkozom.A stábot figyeli, mintha őt nem érdekelné a beszélgetés közben belül pontosan azt akarja, hogy Albatrosz kérdezzen még.

A csapat kipakol, reflektorok, kamerák, sminkasztalok, ideiglenes sátor.Albatrosz instrukciókat ad a modelleknek. Főnix a sminket igazítja, próbál elszántan dolgozni de két másodpercenként elkalandozik.

Odapillant.Albatrosz épp a fényeket nézi.Főnix gyorsan félrenéz, mintha sosem nézett volna.Egy újabb pillanat ugyanaz.Mindig pont elkapják egymás tekintetét.

ALBATROSZ:(közelebb lép, halkan)– Ha rám akarsz nézni, nézd.Kíméld meg a nyakadat a hirtelen elfordulástól.

FŐNIX:(megvetően, de vörös arccal)– Képzelődsz!Én a modelleket nézem.Nekem munkám van.Albatrosz mosolyog tudja, hogy lebukott.

A nap lement, a csapat végre leül a tábortűz mellé.Egy asszisztens tálcával jár körbe, színes poharakkal.

ELVIN:(asszisztens)– Innovátor! A hideg ellen!Főnix mosolyog, és gondolkodás nélkül elvesz egyet.Egy korty arca felragyog.

FŐNIX:– Ez… mennyei!Senki sem figyeli igazán.Ő meg már kér egy másodikat.Az ital lassan csúszik le torkán, finoman, édesen sejtelme sincs, hogy alkohol van benne.

Zeynep oldalra biccenti fejét.

ZEYNEP:– Kicsit… sok a csillogás a szemedben.Főnix kézlegyintéssel hessegeti el.

FŐNIX:– Csak… oxigéndús az erdő!A fák levegőt csinálnak… vagy valami ilyesmi.Nevet saját gondolatán, majd feláll, kissé billegve.

ZEYNEP:– Hova mész?!Főnix fülig érő mosollyal.

FŐNIX:– Gondolkodni!A világról!Meg arról, hogy miért néz rám mindig valaki…Nem baj! Megoldom!

Elindul a sötét erdőben, virágot simogat, kavicsot rugdos, tanácstalanul nevet és beszél magához.

Közben a háttérben, jó pár méterrel mögötte Albatrosz felnéz a tűz mellől.Főnix eltűnt.A tekintete megfeszül.Feláll, csendben utána indul nem beszél, nem hívja, csak figyeli, mint aki pontosan tudja, hogy baj lesz, és érzi, hogy nem hagyhatja egyedül.

A tábor már csendesedik. Főnix kóvályog a sötétben, kezében még a félig kiürült pohár.

FŐNIX:– Jó ötlet volt ez… gondolkodni… itt…Mert a fák nem beszélnek vissza.Legalábbis… remélem.Valami megzörren a bokorban. Főnix összerezzen.

FŐNIX:– Ez csak egy… mókus!Mega–mókus.De… mókus!Újabb nesz Főnix már hátrál.

FŐNIX:(magàban beszèl)– Tudod mit? Én visszamegyek!Ez egy élő erdő, és én… nem beszélem az erdőnyelvet!Megfordul Albatrosz áll mögötte, hangtalanul lépett utána.Főnix felsikolt, hátraugrik, megcsúszik a nedves avaron.

ALBATROSZ:– Vigyázz!Elkapja karja a derekán, arcuk centikre egymástól.Főnix zihál, kezei ösztönösen Albatrosz mellkasán.

FŐNIX:– Te ijesztettél meg!Miért követsz?Menj vissza… Minához!Még hiányozni fogsz neki!

ALBATROSZ:– Aha… szóval erről van szó.Féltékeny vagy.Főnix azonnal tiltakozik, de részeg őszinteséggel.

FŐNIX:– Én?! Nem!Csak… csak…Akárkivel lehetsz…de hiába!Megbotlik egy szóban, de közelebb lép, ajkai bizonytalanul mozognak.

FŐNIX:– Mert a szíved…az… az enyém!Csak az enyém!A szavai rekedtek, érzelmesek mint amikor már nem tudja elrejteni az igazat.

Albatrosz lassan elengedi, Főnix meginog, de nem hátrál csak közelebb csúszik.

ALBATROSZ:– Tényleg így gondolod?Főnix szeme homályos, de őszinte.

FŐNIX:– Ha nem így lenne…miért mindig engem fogsz el, amikor elesek?Albatrosz el akar mosolyodni de nem meri.A közöttük lévő csend feszül, a tekintetük összekapcsolódik.És Főnix hirtelen felnyúl, és megcsókolja.Szenvedélyesen.Védtelenül.A maga részeg, túl őszinte módján.

Albatrosz megdermed, majd visszacsókolja csak egy pillanatra, ami túl sok és túl kevés egyszerre.A csók véget ér, Főnix szeme kitágul.

FŐNIX:– Ó…ne… ne haragudj!Én… nem akartam.Vagy akartam… de nem így!Biztos tényleg van alkohol abban az italban!Zavarodottan hadonászik.

FŐNIX – Ne haragudj, Albatrosz!Én… én megyek!És visszarohan a táborba,a szíve hevesen ver, ajkai még mindig Albatrosz ízét érzik.Albatrosz ott marad az erdőben,mosollyal, amit csak az éjszaka lát.

59.rèsz:Az erdő titkai

A cégben, délelőtt:

Az iroda pezseg.Főnix sminkel a stúdióban, Albatrosz fotókat néz monitoron.Az ajtó hirtelen kinyílik belép Mina, mosolyogva, mintha hazaért volna.

MINA:(csilingelő hangon)– Meglepetés!Gondoltam, feldobod a napod, Alby.Főnix sminktollal a kezében megáll.Albatrosz hátrafordul, meglepődik, de arca nem lelkes.

ALBATROSZ:– Mina… miért jöttél?Most nem igazán alkalmas.Mina finoman karjába kapaszkodik.

MINA:– Nekem mindig alkalmas.Főnixnek megfeszül a válla.Nem néz rájuk, de hallja minden szót.Albatrosz kiveszi kezét Mina fogásából.

ALBATROSZ:– Sok a munka.Jobb lenne, ha hazamennél.Majd beszélünk.A feszült hangtól Főnix szeme megrebben.Mina pedig észrevehetően megsértődik, tekintete Főnixre siklik.

MINA:– Hm… értem.A munka fontosabb.Odamegy Főnixhez, mosolyogva, de szúrósan.

MINA:– Remélem, te is jó napot szereztél neki.Főnix arcán semleges mosoly, de hangjában csípés:

FŐNIX:– Próbálok profin dolgozni.Nincs más feladatom.Mina elvonul.Albatrosz utána fordul, majd Főnixre vissza és látja a féltékenységet a szemében.Lassan közelebb lép hozzá túlságosan közel.Főnix keze remeg a sminktartón.

ALBATROSZ:(halkan, de szemtelenül)– Ne szorítsd annyira azt az ecsetet.Nem menekül el.Főnix visszanéz rá, szúrósan.

FŐNIX:– Te sem.Sajnos.Albatrosz elmosolyodik ez az a mosoly, ami csak neki van.

Főnix a modell szemén dolgozik, de az ujja levegőt keres remeg.Albatrosz ismét mögé áll, túl közel.Érzi, de nem hátrál csak az állkapcsa feszül.

ALBATROSZ:– Reggel óta ilyen… pontosan dolgozol.Vagy valami megzavart?

FŐNIX:(sóhajtva, de nem néz fel)– Csak próbálom elkerülni a felesleges zajokat.

ALBATROSZ:– Akkor végeredményben… engem.

FŐNIX:– Pontosan.Albatrosz hajol — túl közel.

ALBATROSZ:– Azt hittem, a zajokat akkor szoktad figyelni, amikor zavarnak.Főnix lassan felnéz rá:

FŐNIX:– Téged nem figyellek.Csak… túl nagy a jelenléted.

Zeynep belép, kopogtatva egy papírral

ZEYNEP:– Emberek!Sanem kérte, hogy mindenki gyűljön össze!Albatrosz hátrébb lép, Főnix lopva kifújja a levegőt.

Sanem energikusan belép.

SANEM:– Figyelem! Megvan a következő projekt:erdőben fotózunk.A csapat felmorajlik.

SANEM:– Holnap megyünk.Úgyhogy mindenki hozzon meleg ruhát mert hideg lesz, korán indulunk, és nem akarok senkit fagyott szoborként látni a képeken!Mindenki mosolyog.Főnix épp felírná, amikor Albatrosz mellé áll pont olyan közel, mint szokott.

ALBATROSZ:– Keress meleg kabátot.Nem akarom, hogy fagyoskodj.

FŐNIX:(fel sem néz)– Nem kell aggódnod értem.

ALBATROSZ:– Nem aggódom.Csak tudom, milyen könnyű elveszni, ha az ember nem figyel.

FŐNIX:(csípős mosoly)– Nem mindenki veszik el.Vannak, akik csak menekülnek az erdőből.

ALBATROSZ:– És vannak, akik visszanéznek azokra, akik utánuk jöttek.Főnix elhallgat —más lenne, ha nem lenne ott Mina.Mina odalép közéjük, túl vidáman.

MINA:– Akkor én is jövök, igaz?Nem maradhatok ki ebből az élményből!Albatrosz fintorog egy kicsit, Főnix vállát elengedi a levegő.

ALBATROSZ:– Ez nem kirándulás, Mina.Munka.Mina sértődötten néz körbe.

MINA:– Akkor majd megmutatom, mennyire hasznos tudok lenni.

Főnix elfordul, halkan, saját magának.

FŐNIX:– Erre kíváncsi leszek.Albatrosz meghallja, elmosolyodik.

ALBATROSZ:– Holnap kezdődik a kaland.Remélem, túléled.

FŐNIX:– Már ma is túlélem.Holnap csak erdő lesz ma is elég a dzsungel.

57.rèsz:A remèny

Sanem az ablaknál áll, tétován pörgeti a telefonját, majd hirtelen tárcsáz.A hangja egyszerre óvatos és kedves.

SANEM:– Főnix? Szia… ugye nem zavarlak?A túloldalon egy fáradt, óvatos sóhaj.

FŐNIX:– Nem, mondd.Sanem nyel egyet, hangja visszafogottabb, mint korábban most nem kotyoghat el mindent.

SANEM lassan kezdi:– Megnéztem a szerződésedet…és van benne valami fontos.Főnix szinte hallhatóan összerezzen.

FŐNIX:– Mi az?

SANEM:– Hivatalosan még két hónapig dolgoznod kell.Ez a felmondási idő.A csend hosszú, feszült, mégis tele van elfojtott érzésekkel.

FŐNIX (keserédes, sanem-szerű iróniával):– Két hónap… aha.Jó.Akkor még kibírom.Nem örül, de nem menekül ez a tipikus „mosolygok, hogy ne sírjak” tónus.

SANEM nem tesz hozzá semmit nem árul el célokat, terveket, reményt.Csak hallgatja a másik lélegzetét.

SANEM finoman:– Rendben. Akkor… csak ennyit akartam mondani.

Ha bármire szükséged van… itt vagyok.Főnix halk, fáradt, mégis udvarias hangon felel:– Köszönöm, Sanem.Majd… beszélünk.

A hívás megszakad.Sanem nézi a telefont, halvány mosollyal de nem mond semmit ki hangosan.„Két hónap, Főnix… és te nem is tudod, mennyit jelenthet.