Főnix

74: Valóra vàlt àlmok

Másnap reggel

A lakásban teljes csend van.Főnix és Albatrosz mélyen alszanak, összebújva, mintha a testük is tudná, hogy nincs sietség.A fény lassan szivárog be az ablakon.Először Albatrosz mozdul nem az órára, nem csipogásra, csak a természetes ébredésre, ahogy megérzi, hogy Főnix a mellkasán szuszog.

Kinyitja a szemét, le se pillant rögtön… csak érzi a meleget, a közelséget.Aztán lassan lenéz Főnixre.

ALBATROSZ (mosolyogva, magában):– Még álmában is gyönyörű…

Főnix egyik karja Albatrosz mellkasán pihen, a haja kócosan hullik az arcába.Albatrosz óvatosan elsimítja finoman, nehogy felébressze.Egy pillanatra csak csodálja.Semmi sietség, semmi csörgő telefon. Csak kettejük lélegzése.

Főnix aprókat mocorog, majd lassan kinyitja a szemét.Amikor meglátja Albatroszt ébren és mosolyogva nézni, elpirul.

FŐNIX (halkan): – Régóta fent vagy…?ALBATROSZ (lágyan): – Csak épp most. Szeretem így látni… amikor még nem sietsz sehová.Főnix megérinti Albatrosz kezét, és mosolyogva fészkelődik közelebb

A konyha ma később telik meg élettel.Nincs rohanás, nincs „indulnunk kell”.Csak ők.Albatrosz kávét főz, Főnix álmosan a pultnak dől.

FŐNIX (mosolyogva): – Túl jól aludtam…ALBATROSZ: – Tudom. Egész éjjel velem voltál.Főnix elpirul, Albatrosz pedig elé teszi a bögrét.Közben együtt készítik a reggelit, halkan nevetnek, összemosolyognak. Közéjük férne a világ, de most csak egymásnak léteznek.

Amikor már tényleg indulniuk kell, Albatrosz a kocsihoz kíséri Főnixet.Főnixet először hazaviszi átöltözni, mint mindig.Nem beszélnek sokat, de a csönd kényelmes, biztonságos.Amikor Főnix kiszáll, Albatrosz még utána szól.

ALBATROSZ (halkan): – Délután találkozunk…FŐNIX (halvány mosollyal): – Tudom.Főnix eltűnik a kapuban, Albatrosz pedig továbbhajt külön mennek be dolgozni, hogy senki se sejtse, mi van köztük.