Főnix

70. rész: A csók, amit már nem lehetett tovább halogatni

A sminkszoba ajtaja csendesen becsukódott, a folyosó elcsendesedett.Mindenki elment ebédszünetre, az iroda üresen, nyugodtan várta a következő feladatot.

Albatrosz a saját íróasztalánál állt, keze ügyében a telefonjával.Egy gyors üzenetet pötyögött

Főnixnek:„2 perc múlva a sminkszoba hátsó részében találkozunk.”

Főnix szemei felcsillantak, ahogy elolvasta.Már érezte, hogy valami különleges következik.

A hátsó rész félhomályos volt, polcokkal, ritkán használt kellékekkel.

Főnix kereste Albatroszt, amikor hirtelen valaki megfogta a kezét, magához húzta… és megcsókolta.

Albatrosz:( rekedten, közel lépve)– Végre itt vagy. Már vártam rád.

Főnix csak elmosolyodott, szemei meséltek helyette.A tekintete engedte, hívta Albatroszt közelebb.

Főnix:( suttogva, halk nevetéssel)– Már nagyon hiányoztál… sokáig nem bírom ki nélküled.

Albatrosz közelebb hajolt, és lágyan, de éhesen csókolta meg.

A csók mélyült, mindketten elfeledték az időt.Ez már nem játék volt ez valami új, valami, amit mindketten régóta vártak.

Néhány pillanat után Főnix lassan elhúzódott, szemeiben mosoly és elégedettség villant.

Főnix:( pihegtetve)– Most már vissza kell mennünk, nehogy valaki meglásson minket.

Albatrosz homlokát az övének támasztotta, és csak suttogta.

Albatrosz:( lágyan)– Rendben, Főnix.Főnix visszanézett rá, szemeiben játék és vágy,majd finoman megsimogatta az arcát.

A hátsó szoba csendjében, a polcok és lámpák között,kettejük között minden megváltozott.És senki sem tudta, hogy mi történt csak ők ketten.