Főnix

66.rèsz:Kimondott vàgyak

A tábor már elcsendesedett, csak a tűz utolsó szikrái pislákoltak.Főnix felállt a fatönkről, hogy elsimítsa a parazsat de a fejében még kavargott a délelőtti zuhanás.Albatrosz mögé lépett, hangtalanul.

Albatrosz:– Nem kéne annyit mászkálnod.

Főnix felsóhajt:– Az agyam működik, a lábam is.Nem kell őrzés.Albatrosz oldalra biccenti a fejét, játékos mosollyal.

Albatrosz:– Persze. Láttam.Főnix megfordul, mondana valamit…De hirtelen megszédül.

Albatrosz reflexből elkapja, karja a derekára záródik.

Albatrosz halkan:– Hé. Lassabban.Főnix feszeng, de kapaszkodni kényszerül a vállába.

Főnix:– Csak… rossz szögben mozdultam.

Albatrosz:– A föld megint támad?– Vagy csak színleled, hogy a karjaimban maradj?

Főnix felháborodva:– Ne hívd ezt színlelésnek!

Albatrosz közelebb hajol:– Akkor ne menj túl messze.A levegő köztük megfeszül.Főnix igyekszik elhúzódni, de Albatrosz keze még ott tartja, óvatosan, mintha félne elengedni.

Főnix suttogva:– Engedj el.Albatrosz nem mozdul.

Még közelebb lép olyan közel, hogy már nincs hova menekülni.

Albatrosz:– Ha elengedlek…úgyis visszalépsz.

Főnix tiltakozna, de a tekintetük összekapcsolódik ugyanaz a tekintet, amit a csóknál láttak az erdőben.

A szavak kifulladnak.Az idő megáll.Albatrosz lassan lehajol nincs kérdés, nincs magyarázat.Csak megcsókolja.Ezúttal hosszabban, bizonyosabban.Nem bátortalanul mintha mindig is ez lett volna a helyük.

Főnix először levegőt sem kap, aztán megadja magát.A keze önként simul Albatrosz mellkasára, mielőtt visszacsókolná.Nincs beszéd.Nincs alku.

A csók maga a döntés ,amikor a szavak helyett csak megtalálták egymást.Amikor elválnak, csak pár centi választja el őket.

Főnix arcán lágy mosoly, mintha megkönnyebbülne.Albatrosz homlokát finoman az övéhez érinti.Nem mond semmit csak ott marad.Főnix is.Mert nincs mit kimondani már választottak.A tábor zajai visszatérnek, de körülöttük minden más halk mintha a világ tudná, hogy új fejezet kezdődött, anélkül, hogy bárki kimondta volna.