Főnix

65.rèsz:Közelebb ,mint szeretnènk

A mentősök elmentek, a stáb szándékosan „elfelejtett” visszatérni mindenki tudta, jobb, ha hagyják őket kettesben.

Főnix lassan hátradőlt, ujjai még mindig Albatrosz kezében pihentek, bár már rég elengedhette volna.

Főnix: (félig oldalra fordulva):– Na, most hogy nem kell hősösködnöd előttük… el is engedhetsz.

Albatrosz:– Érdekes, hogy mindig azt kéred, amit valójában nem akarsz.

Főnix felhúzta a szemöldökét:– Például?Albatrosz:– Például hogy engedjem el a kezed.Közben meg kapaszkodsz belém, mintha én tartanálak egyben.

Főnix gyorsan elrántotta a kezét de csak azért, mert zavarba jött.

Főnix:– Csak… hideg a föld. Ne gondolj túl semmit.

Albatrosz elmosolyodott, hátradőlt mellette:– Nem kell túl gondolnom semmit. Csak figyelek rád.Kis csend. A szél mozgatta a leveleket, a táborhely távolabb zsongott.

Főnix:– Te mindig ilyen… megfontolt vagy?Vagy csak akkor, amikor én vagyok itt félig ájultan?Albatrosz:– Nem vagy ájult.– Inkább makacs… és makulátlanul sérült egóval.

Főnix (szúrós pillantással):– Csak mert nem omlok össze a karjaidban?

Albatrosz (mélyebb hangon):– Ha egyszer megtörténne, azt hiszem, megijednék.

Főnix:– Nyugi. Az nem ma lesz.Albatrosz felé fordult, könyökére támaszkodva nézte őt.

Albatrosz:– Főnix…– Miért nem engeded, hogy vigyázzak rád?Főnix elkapta a pillantását, belül egy pillanatra megütötte a kérdés.

Főnix:– Mert ha valaki vigyáz rám… akkor azt el is tudom veszíteni.Albatrosz elhallgatott.Sosem hallotta még őt így beszélni se ilyen nyersen, se ilyen igazán.

Albatrosz lassan, magabiztosan:– Én nem tervezek eltűnni.

Főnix:– Senki sem tervezi.Albatrosz:– Akkor próbáld meg… elhinni, hogy én maradok.

Főnix elnevette magát de ezúttal nem védekezésből, hanem gyengébben, őszintébben.

Főnix:– Látod? Ezért nem mondok komoly dolgokat.– Te meg aztán elkezdesz…– érzelmes lenni.

Albatrosz mosolyogva:– De szeretnéd, ha az lennék.

Főnix visszaszúr:– Azt se tudod, mit szeretnék.

Albatrosz közelebb hajolt:– Dehogyisnem.A levegő megfeszült közöttük már nem a vita, hanem az a fajta „baromi kényelmetlen, mégis jó érzés” csend, ami közt is ott volt a csóknál.

Főnix végül megtörte.

Főnix:– Még mindig nem hiszem el, hogy elküldtél helyetted utat ellenőrizni.

Albatrosz:– Ha én mentem volna, akkor ki ment meg, amikor lezuhansz?

Főnix:– Köszi, szuper logika.

Albatrosz (kacsintva):– Mindig az.

Főnix szeme akaratlanul is visszatalált az övéhez.

Albatrosz halkan, komolyabban:– Örülök, hogy itt vagy.

Főnix félhangosan, alig hallhatóan:– Én is… bár fejfájással.

Albatrosz felnevetett, és végül újra a kezéhez ért ezúttal óvatosabban, mintha engedélyt kérne.