Főnix

Főnix

47.rèsz:Az erdő fényei

A csók után néhány másodpercig mindketten csak némán állnak. A levegő vibrál közöttük, mintha még mindig éreznék egymás érintését.Főnix ajkai enyhén remegnek, még mindig kapkodja a levegőt.Albatrosz tekintete sehol máshol nem pihen meg, csak rajta.

FŐNIX:(halkan, zavartan)– E… Ez mi volt?ALBATROSZ:(közelebb hajol)– Szerinted?Főnix hátrálna, de már így is a falnak támaszkodik túl közel hajolt Főnixhez a lány keze véletlenül a férfi mellkasára csúszik, hogy távol tartsa… de nem tolja el, csak megérinti.

FŐNIX:– Én… én nem értem… miért csinálod ezt?ALBATROSZ:– Mert nem bírom tovább elhallgatni azt, amit érzek.

Főnix nagyot nyel, a szíve majd szétrobban.Pontosan úgy állnak, mint amikor mind a kettő zavarban van, de vonzza őket egymáshoz valami megállíthatatlan.

FŐNIX:– De… én… te… mi… ez túl gyors…ALBATROSZ:(finoman)– Akkor lassítunk.

Albatrosz egy apró lépést hátrébb lép, de még mindig olyan közel van, hogy Főnix érzi a leheletét. A mozdulat tele van tisztelettel ugyanaz a gyengéd visszavonulás.

ALBATROSZ:– Nem akarlak kényszeríteni semmire. Csak… nem bírtam tovább nézni, hogy valaki mással beszèlges.(finoman mosolyog)– És azt sem, ahogy elpirultál Mert mellett.

FŐNIX:(felháborodva, de remegő hanggal)– Nem pirultam el!

ALBATROSZ:– Dehogynem.Főnix zavarában hátat fordít, körbesétál a kunyhóban, mintha minden érdekelné: a polcok, a kanapé, még a gyertyák is.Pont úgy, mint , amikor menekült a saját érzései elől.

ALBATROSZ:– Főnix…A lány megáll, hátat nyújt neki, mert ha ránézne, újra elpirulna.

FŐNIX:– Ez az egész… túl sok. Túl hirtelen. Én csak… nem tudom, mit kezdjek vele.

Albatrosz lassan odalép mögé, de nem ér hozzá csak annyira közel áll, hogy Főnix minden idegszála érzi a jelenlétét.

ALBATROSZ:– Nem kell ma eldöntened semmit. Nem kell semmit mondanod.(gyengéden)– Csak tudd, hogy amit érzek… az nem múló, nem pillanatnyi. Nem a féltékenység beszél belőlem.

Főnix lassan megfordul, óvatosan, mintha attól félne, hogy ha túl gyorsan mozdul, minden szétesik.

FŐNIX– És ha én… nem tudom még, mit érzek?ALBATROSZ– Akkor várok. Amíg kell.(mosolyog, olyan melegséggel)– De azt nem kérem, hogy tagadd, amit az előbb éreztél.Főnix szeme felcsillan, de inkább lesüti, mert túl erős minden.

FŐNIX:– Nem tagadom. Csak… félek.

ALBATROSZ:– Tudom.A férfi finoman, alig érezhetően megfogja Főnix kezét.Nem húzza magához, csak megtartja.

ALBATROSZ:– Maradj ma itt. Csak beszélgetünk. Semmi más.Főnix lassan bólint.Albatrosz mosolya megolvad, de nem mozdul túl közel tiszteli a határait.

A kandalló ég, kint az erdő sötét és csendes, bent pedig kettőjük között erős feszültség vibrál.