Főnix

Főnix

45.rèsz:A szív felfedezése

A kocsi belsejében csend van, csak az ablakon át suhannak a város fényei. Főnix kezét az ölében tartja, idegesen játszik a piros ruhájával, tekintete az ablakon kószál. Albatrosz a volánnál ül, figyeli minden mozdulatát.

FŐNIX:– Szóval… tényleg nem mondod el, hová viszel?

ALBATROSZ:– Nem. Ha elárulnám, nem lenne izgalmas.Főnix feszülten oldalra fordul.

FŐNIX:– Izgalmas? Nekem most csak ijesztő! Nem tudom, merre vagyunk, és miért pont én vagyok itt!Albatrosz egy félmosollyal válaszol.

ALBATROSZ:– Mert most te vagy az egyetlen, aki számít.Főnix hangosan nevet, de a nevetés inkább feszültségből fakad.

FŐNIX:– Tényleg? Ez most féltékenység? Csak azért, mert valaki meg mert kérni, hogy táncoljak a partin?Albatrosz közelebb hajol, a hangja mély, játékos, de a szeme komoly.

ALBATROSZ:– Igen. Féltékeny vagyok. Mert nem szeretném, ha más közel kerülne hozzád.Főnix felhúzza a szemöldökét.

FŐNIX:– És miért érdekel téged? Nem vagyunk még… semmi.

ALBATROSZ:– Épp ezért. Mert… nem bírom, ha mások… mások mosolyognak rád.Főnix kissé hátradől, de tekintetük találkozik, a levegő szinte vibrál.

FŐNIX:– És hová viszel egyáltalán? Nem mondtad.

ALBATROSZ:– Hamarosan megtudod… De addig is, ne kapkodd a szívverésed.Főnix ingerülten, de játszva.

FŐNIX:– Ne provokálj! Nem tudom, mihez kezdjek veled.

ALBATROSZ:– Pontosan ezért szeretem ezt a helyzetet. És… mert most nem tudsz elmenekülni.

A kocsi csendjét csak a motor zúgása és a köztük feszülő elektromos feszültség töri meg. Főnix szinte érzi, ahogy a szoba körülöttük összeszűkül, minden mozdulat, minden pillantás intenzív, mégis közelebb kerültek egymáshoz.

FŐNIX:– Jó… de ha most itt félek, és… és felháborodok… te is…

ALBATROSZ:– Akkor én is. Pontosan így működik.Főnix csak halk sóhajt hallat, keze ökölbe szorul, miközben próbálja feldolgozni az érzelmek kavalkádját. Nem tudja, hová viszik, de érzi, hogy Albatrosz minden mozdulata irányítja a teret körülötte.