Főnix

Főnix

41.rèsz: Új tekintet, régi árnyék

Sanem délután tapsol egyet az iroda közepén, mindenki felkapja a fejét.

Sanem: – Figyelem mindenki! Nagy hírem van! A stúdiónk elnyerte az Év Fotós Projektje díjat!

A dolgozók felkiáltanak, Melike a recepció mögül hevesen csapkodja a papírokat örömében.

Melike: – Jaj, Sanem asszony, mondtam én, hogy mi vagyunk a legjobbak!

Főnix a sminkasztal mellől felnéz, összerezzen, mert épp egy modell szempilláját festette.

Főnix: – Jaj ne, bocsi! – mondja a modellnek. – Annyira örülök, hogy majdnem lefestettem a szemöldököd is.

A kollégák nevetnek, Albatrosz pedig a kamera mögül csendben figyeli őt.

A pillantása puha, csendes… de nagyon besöprő típus.

Sanem: – A díjátadó holnap este lesz a színházban! Legyünk elegánsak, magabiztosak és… kérlek, senki ne essen hasra!

Mindenki a sminkes Főnixre néz.

Főnix: – Egyszer estem el, na! Egyszer!

Albatrosz mosolyog.

Az öltözőben káosz van. Mindenki ruhákat próbál, cipőket keres, ékszereket válogat.

Melike: – Főnix, mutasd a ruhád! Hadd lássam!

Főnix zavarban: – Még nem tudom… lehet, piros lesz… vagy fekete… vagy semmi… nem, persze, hogy valami!

Sanem: – Lányom, a piros! Minden férfi megfordult utánad benne a múltkor is mikor piros volt rajtad.

Főnix: – Nem fordult meg senki…Ekkor Albatrosz elsétál mögötte.

Albatrosz halkan: – Én például két óráig nem tértem magamhoz.

Főnix: – Tessék?!

Albatrosz: – Semmi… csak a fényekről beszélek. A piros… jól alkalmazza a stúdió fényeket.

Sanem és Melike összenéznek: persze, persze, fények…

A színház lépcsői vörös szőnyeggel vannak borítva, fotósok villognak.

Főnix belép a piros ruhájában… és minden szem rá szegeződik.

Melike: – Jaj, édes istenem, te vagy az este csillaga!

Sanem: – Mondtam én!

Albatrosz pedig szó szerint megáll, egy pillanatra még levegőt sem vesz.

Albatrosz (magának): – Hát… vége… teljesen végem.

Főnix meglátja, elpirul, majd gyorsan másfelé néz.

Főnix: – Jaj ne… miért néz így? Miért néz… ilyen… Albatroszosan?

Sanem: – Azért, mert gyönyörű vagy, azért!

A színház elsötétül, mindenki helyet keres.Főnix idegesen nézi a jegyét:

Főnix: – Sor 12… szék… 25? Vagy 52? Mi ez a kézírás?!Végül betéved egy külön kis páholyba, ahol csak két elegáns ülőhely van.

Főnix: – Hűha… ez valami puccos hely. Biztos jó lesz… hátha jó hely…Ekkor mögötte kinyílik az ajtó.

Albatrosz lép be, hangtalanul.Olyan közel áll mögé, hogy Főnix ösztönösen megdermed.

Főnix: – Ööö… elnézést… biztos rossz helyre jöttem. Én… én csak… eltértem… vagyis elértem? ElTÉVEDTEM,Eltèvedtem! Azt akartam mondani!

Albatrosz halkan, mély hangon:– Nem gond. Lehet, hogy a sors irányított ide.Főnix felkapja a fejét.

Főnix: – Tessék?! A sors? Nem… én… nagyon rossz irányba megyek mindig!

Albatrosz közelebb lép, alig centire tőle:– Most viszont nem tudsz elmenekülni.Főnix döbbenten: – Miért… miért kéne elmenekülnöm?

Albatrosz félmosollyal:– Mert amikor közel vagyok hozzád, mindig megijedsz. A kávézóban, a stúdióban, mindenhol.

Főnix dadog: – É-één nem… én csak… mindig pont akkor esik ki a kezemből minden!

Albatrosz: – Pontosan erről beszélek.

.Főnix: – Én… tényleg rossz helyen vagyok! Sajnálom!Majd… majd találkozunk! Vagy nem! De inkább… igen! Vagy… nem!És kirohan a páholyból.

Albatrosz utána néz, és halkan nevet.

Albatrosz: – Ez a lány teljesen megőrjít…Majd mély levegőt vesz.

Albatrosz (halkan): – …de nem tudok másra gondolni, csak rá.