Főnix

Főnix

22.rèsz:Az utcai àrnyak

Másnap reggel a stúdió már nyüzsög. A fények felkapcsolva, munkatársak járkálnak, új reklámforgatásra készülnek.

Főnix a sminkasztalánál rendezi az eszközeit, feltűnően gyorsan, mintha versenyt futna az idővel. A haja kissé zilált, a mozdulatai kapkodók

.Emma lép hozzá, egy jegyzetfüzettel a kezében.

Emma (értetlenül):– Főnix, mi van veled? Mióta bejöttél, úgy járkálsz, mint akit kergetnek!

Főnix (sietve, zavartan):– Én? Semmi… csak… sok a munkám. Nagyon sok. Nagyon-nagyon sok. Tudod, reklámforgatás, modellek, smink… és… és a… tudod mi.

Emma (felhúzott szemöldökkel):– Mi az, hogy tudod mi?

Főnix (összezavarodva, motyogva):– Hát… a… fény… meg a… kamerák zúgása…

Emma gyanakodva néz rá, majd hirtelen hátranéz.

Emma:– Jön Albatrosz.

Főnix reflexből lehajol a sminkasztal alá, mintha leesett volna valami.

Albatrosz határozott léptekkel jön be. A tekintete végigpásztázza a stúdiót, mintha valakit nagyon keresne és mindenki tudja, hogy kit.

Leyla (félhangosan Selinnek):– Na, ez az a tekintet, amikor valaki egész éjjel nem aludt…

Selin:– Vagy amikor valaki egész éjjel gondolkozott valakin.Albatrosz megáll Emma előtt.

Albatrosz:– Emma, láttad Főnixet?

Emma hátrapillant a sminkasztal felé, majd vissza Albatroszra.Főnix még mindig a sminkasztal alatt kuporog.

Emma (ártatlan hangon):– Hmmm… fogalmam sincs. Itt biztosan nincs.Albatrosz megkerüli az asztalt.

Főnix hangtalanul imádkozik: Csak ne nézz ide. Csak ne most.

Albatrosz megáll az asztal előtt.

Albatrosz (határozott, mély hangon):– Főnix. Gyere elő.

Főnix lassan, nagyon lassan előbújik.

Főnix (izzadt mosollyal):– Szia… hát… én csak… egy ecsetet kerestem. A padlón. A por alatt. Meg a… fal mögött.

Emma csukott szájjal nevet, Selin meg Leyla elfordulnak, hogy ne látsszon a vigyor.

Albatrosz egy fél lépéssel közelebb lép.

Albatrosz (nyugodtan, mélyen):– Főnix… elmondod, miért kerülsz?

Főnix (gyorsan, Sanem-módra):– Én? Én nem kerüllek! Csak sok a dolgom! Sok-sok. Rengeteg! Nézd, most is megyek, sminkelni kell! Egy modellt! Kettőt! Ötöt! Vagy százat!

Indulna, de Albatrosz finoman megfogja a csuklóját épp csak jelzésként, nem erősen.

Albatrosz:– Tegnap este hívtalak. Többször is. Miért nem vetted fel?

Főnix (dadogva, elfordulva):– Hát… mert… aludtam. Igen. Mély álomban. Mint egy… kő. Köves álomban. Vagy… valami hasonlóban.

Albatrosz (komolyan, finoman):– Főnix. Történt valami?

Főnix (kerüli a pillantását):– Nem… nem történt semmi. Semmi.

Amíg Főnix menekülne, Albatrosz tovább nézi őt.

Albatrosz (belső gondolat):– Miért érzem, hogy távol van tőlem?

A hegyekben… amikor együtt nevettünk…Amikor elaludt a vállamon…Ahogy békésen aludt azon az estén…A szíve összeszorul.

Főnix a sarokba húzódik, úgy tesz, mintha készítené elő a sminkeket, de valójában nem csinál semmit.

Főnix (belső gondolat):– Miért fáj ennyire, hogy Esra telefonált neki?Miért akarom elfelejteni azt az estét, mégis mindig eszembe jut?Ahogy nézett…A kezében lévő sminkecset remegni kezd.

Leyla (suttogva Selinhez):– Úristen, ezek ketten kiégetnek. Nézd, még levegőt se vesznek rendesen, ha egymás közelében vannak!

Selin:– Ez már nem feszültség… ez már… kémia.

Emma (félhangosan):– És egyik sem vallaná be, hogy szenved.

Albatrosz újra Főnixhez lép.

Albatrosz:– Főnix… kérlek. Ha valami bánt, mondd el.

Főnix hátrébb lép, de közben a szívében elszorul valami.

Főnix (mosollyal elrejtve a fájdalmat):– Semmi baj. Tényleg nincs. Csak… dolgozom. Ennyi az egész.

Albatrosz még mondana valamit, de a rendező hirtelen rájuk kiált.

Rendező, Kèrem:– Albatrosz! Fénypróba!– Főnix! Az új modell már vár!Mindketten eltávolodnak de a köztük lévő feszültség ott vibrál a levegőben.