Főnix

Főnix

18.rèsz: A szerelem pillanata

Albatrosz visszasétál a házhoz. Lassan nyitja ki az ajtót, óvatosan, mintha tartana attól, hogyan fog Főnix reagálni. Belép, és a nappali felé indul… de amit lát, azon egy pillanatra teljesen megáll benne a levegő.

Főnix a fülesén keresztül hangosan hallgat zenét. A ritmust követve finoman, könnyedén táncol a konyhában, háttal Albatrosznak.

A mozdulatai természetesek, gyengédek… mintha egy másik világban lebegne.Albatrosz megtorpan az ajtóban.Az arcára lassú, mély, őszinte mosoly ül ki.Nem nevet csak csodálja.

A tekintete tele van gyengédséggel… mintha nem hinne a szemének.

Főnix hirtelen megfordul, mert a mozdulat lendületből úgy hozza. Akkor pillantja meg Albatroszt.Megijed majdnem felkiált.

Főnix:– Jézusom, Albatrosz! Mikor jöttél be?! Megijesztettél!

Kiveszi a fülest, elvörösödik, a kezeivel a haját babrálja, mintha ezzel takarná a zavarát.Albatrosz lassan megcsóválja a fejét, még mindig mosolyogva.

Albatrosz (halkan):– Most… és ne haragudj… csak… nagyon szép volt. Ahogy táncoltál.

Főnix arcán még mélyebb pír jelenik meg, mintha egy gyerek lenne, akit rajtakaptak valami titkos, ártatlan, de nagyon személyes dolgon.

Főnix:– Én… csak… zenét hallgattam. Nem is táncoltam igazán.

Albatrosz közelebb lép.

Albatrosz:– De igen. És gyönyörű volt.A csend megtelik forrósággal, Főnix lesüti a szemét, aztán hirtelen elkapja a tekintetét, és a konyhapulthoz siet, hogy elterelje a figyelmet.

Főnix:– Kész van a kocsid, Albatrosz?

Albatrosz mély levegőt vesz. A bűntudat és a remény keveredik benne.

Albatrosz:– Két nap múlva… alkatrész kell hozzá. Addig valami szállodát keresek. Nem akarok zavarni.

Főnix szeme elkerekedik, mintha valami azonnal belesajdult volna.

Főnix:– Ne menj szállodába… drága. Ha szeretnél, maradhatsz még nálam, amíg kész nincs a kocsid.

Albatrosz finoman, meghatottan elmosolyodik.

Albatrosz:– Biztos vagy ebben, Főnix? Nem akarlak zavarni.

Főnix:– Nem probléma. Legalább nem nekem kell főzni… és te finomabban készíted az attentiont.