Főnix

Főnix

24.rèsz: Albatrosz árnyékában

Főnix és Emma hazaérnek a stúdió utáni fáradt nap után. Az ajtóban megállnak, és Emma aggódva néz Főnixre.

Emma: – Főnix… most már kérlek, meséld el, mi volt Albatroszzal. Látom, hogy valami történt…Főnix lassan sóhajt, leül egy székre, arcán visszafogott mosoly, de a tekintete távolba réved.

Főnix (halk, lassú beszéd): – Rendben… elmesélem, de ülj le, elég hosszú lesz…

Főnix elkezdi mesélni Emma számára az elmúlt napok eseményeit: a stúdióban töltött perceket, a közös pillanatokat Albatroszzal, a finom érzelmi gesztusokat, a visszafogott vágyat, a távolságtartást és minden olyan apróságot, ami a két fiatal között történt.

Főnix: – Látod, Emma… ezért kell kerülnöm Albatroszt. De… ha most nem haragszol, fáradt vagyok. Menjünk, feküdjünk le… hosszú napunk volt.

Emma (aggódva, bólintva): – Rendben… csak vigyázz magadra,Főnix.

Emma kimegy csendben a szobából, Főnix pedig egyedül marad, a magányos pillanatokra koncentrálva.

Főnix előveszi a kis kék füzetét, amit mindig magánál tart. Az ablakhoz ül, a holdfény halványan világítja meg az arcát. Lassan, apró mozdulatokkal írni kezd, jegyzetelve a vágyat, a zavart, a féltékenységet, a boldog pillanatokat, amiket Albatrosz mellett töltött.

Főnix (belső gondolat, motyogva): – Miért ilyen bonyolult minden? Miért érzem, hogy mindent muszáj titkolnom…

Lent a kocsiban Albatrosz figyeli a házból, a tekintete Főnixre szegeződik. A lány nem veszi észre, hogy valaki ott van.

Albatrosz (belső gondolat, halkan): – Miért menekülsz megint, Főnix? Történt valami… de mi?Albatrosz némán ül a kocsiban, a szívében feszültség, aggodalom és a visszaemlékezések: a közös főzés, a filmnézés, a csendes pillanatok… minden élénken jelenik meg benne.

Végül mély sóhajjal elindítja az autót, lassan hazamegy, tudva, hogy Főnix most a magányára és az érzései feldolgozására van utalva.